Bejelentkezés facebook-on keresztül

Bejelentkezés

Első nap

Szerző: 
Pressing Lajos Lílávadzsra

A meditációban elsőként azt a bizonyos puszta éberséget vagy tiszta jelenlétet szeretnénk tapasztalni, amely átélhetővé teszi számunkra a tudat valódi természetét. Ezt önmagában gyakorolni nagyon nehéz. Nem azért, mintha bonyolult lenne, hanem épp az egyszerűsége miatt. Amit át szeretnénk élni, az valami teljesen nyilvánvaló, tárgynélküli élmény, s ennek ellenére nem tudjuk tapasztalni, nem tudjuk felismerni, hogy miről is van szó. Nincs tapasztalatunk róla, mivel ahhoz vagyunk szokva, hogy valamivel állandóan foglalkozunk, valamire mindig irányulunk.

Így aztán nem a tudat saját éberségét vagy szemlélőerejét tapasztaljuk, hanem a tudatban mindig valamilyen tárgynak a tudatossága van jelen. Egyáltalán el sem tudjuk képzelni, hogyan is lehetne elmozdítani a tárgyakat a tudatból, hiszen ha eldöntjük is, hogy nem gondolunk semmire, akkor is van már valami a tudatunkban (tudniillik az, hogy „nem gondolok semmire”); valamilyen tárgy tehát mindig jelen van. Tekintve, hogy a tudat mindig foglalkozik valamivel, mindig van valamilyen tárgya, nem kezdhetjük a probléma megoldását azzal, hogy ne legyen semmilyen tárgya, hanem ehelyett mi magunk adunk neki egy tárgyat. A megoldás kulcsa az, hogy az attitűdünket, a hozzáállásunkat változtatjuk meg a tárgyak vonatkozásában.

Általában ha a hétköznapi tudatban megjelenik egy tárgy, és a tudat elkezd ezzel foglalkozni, ezzel együtt mindig fellép bennünk egy bizonyos tapadás is. Ez úgy kezdődik, hogy miután megjelent a tárgy a tudatunkban, nem tudjuk elengedni, hanem elidőzünk a tárgynál, és egy kis idő múlva képzettársítási láncolat indul el bennünk vele kapcsolatban. Vagyis eszünkbe jut róla valami, és ekkor már ez merül fel a tudatban, majd arról megint eszünkbe jut valami, és ez így megy tovább. Ilyen módon képzelgésekbe bocsátkozunk, minősítések egész rendszerét vetítjük a dologba, s egész sereg gondolat merül fel bennünk, amelyek akörül a tárgy körül forognak, amelyből az egész kibomlott.

Az első dolog, amit el kell sajátítanunk, hogy legalább akkor, amikor meditációban üldögélünk, ne erőlködjünk azon, hogy semmi se jelenjen meg a tudatban, mert hiszen úgyis lesz benne valami. Teljesen értelmetlen lenne, ha megpróbálnánk megerőszakolni magunkat, mert úgyis fel fog merülni valami. Inkább hagyjuk, hadd legyen a tudatunkban az, ami egyébként is benne szokott lenni, egy különbséggel, nevezetesen, hogy igyekezzünk eközben ébernek maradni. Igyekezzünk résen lenni, miközben maguktól végigfutnak a tudatunkban azok a gondolatmenetek, amelyek egyébként a hétköznapi tudatunkban is megtörténnek. Ez a lényeg, vagyis hogy legyünk résen, és ne bonyolódjunk bele túlságosan ezekbe az asszociációs játékokba. Próbáljuk meg az éberségen keresztül megfigyelni és kontrollálni magunkban azt a pillanatot, amikor hozzátapadnánk a megjelenő tárgyakhoz. Ha elég éberek vagyunk, tapasztalni fogjuk, hogy ezt a tapadást ki lehet küszöbölni. Tulajdonképpen maga a tudatosság szünteti meg ezek hatalmát azáltal, hogy a saját tapadásunkat vagy gondolatainkat illetően tudatossá válunk. Nincs tehát szükség arra, hogy erőlködjünk, hogy „A tudatom oda irányulna, de én azt akarom, hogy ne tegye.” Nincs szükség ilyesfajta erőlködésre: az egyszerű reflektálás a tudatunk tapadási hajlamára önmagában is elég ahhoz, hogy ez a tapadás idővel magától megszűnjék. Ezáltal a tudatot szabaddá tudjuk tenni ahhoz, hogy valami – talán egészen más – ismét felmerülhessen benne.

Ennek a felszabadító mozdulatnak a titka egy nagyon egyszerű mechanizmus. Abban a pillanatban ugyanis, amikor tudatossá vagy éberré válunk arra, ami a tudatunkban történik, a tudat már nem a tárggyal foglalkozik, hanem a saját tevékenységével. Így önmaga tevékenysége válik saját tárgyává. Ezáltal azonban egyszersmind meg is szűnik az előző tárgyhoz való tapadás, mert a tudat át tudott váltani egy másik tárgyra. Valamely gondolatnak, érzésnek, képnek a figyeléséről átváltott önmaga figyelésére, s ezáltal a tapadás, a tárgyra való önkéntelen figyelés önmagától feloldódik és felszabadul. Ez azt jelenti, hogy a meditációban voltaképpen az égvilágon semmit nem kell csinálni, csak üldögélni és hagyni, hogy bármi megtörténjen, éppen úgy, mint a hétköznapi tudatban, egyetlen különbséggel: teljesen tudatosnak kell lennünk arra vonatkozólag, ami a tudatunkban történik. Ez a tudatosság önmagában elég ahhoz, hogy kiküszöbölje a tapadást és az egy helyben állást, s megnyisson bennünket a spontán történéseknek, lehetővé téve a tudat szabad áramlását. E gyakorlás folyamán bármiféle tapasztalás felé nyitottak vagyunk, és nem igyekszünk semmit elnyomni. Ugyanakkor mégsem állunk le sehol, nem válunk egyoldalúvá, s nem bonyolódunk bele semmibe, hanem a saját természetes éberségünkön keresztül fejlesztjük magát az éberséget.

A tapasztalatok szerint azonban sokak számára eleinte nehézséget jelent ennek az attitűdnek a felvétele, amit úgy szoktunk jellemezni, hogy „a tudatnak nincs meghatározott tárgya, hanem bármit megengedünk, és aztán elengedjük.” Pedig a művelet igen egyszerű:

megtörténik az esemény;
felismerjük annak megtörténtét a tudatban;
ezáltal tudatossá válik;
és már el is tudjuk engedni.

S mégis, ez rendszerint nehéznek bizonyul. Nehéz megállni, hogy ne bonyolódjunk bele egy-egy történésbe, s ne tapadjunk hozzá ahhoz; nehéz elérni, hogy az egész folyamat során valóban éberek tudjunk maradni. Ezért az elején, amikor elkezdjük ezt gyakorolni, célszerű, ha adunk magunknak egy úgynevezett „vezetőingert”.

Az üldögélésünk során kezdetben választhatjuk ilyen vezetőingernek a légzésünket. Hogy könnyebben fenn tudjuk tartani magunkban az éberséget, s ne fantáziáljunk el és ne merüljünk bele bizonyos gondolatmenetekbe, választunk a tudatosságunknak egy támasztékul szolgáló tárgyat: a légzésünket. A légzésünk közepette legyünk éberek, a légzést tudatosítsuk. Természetesen nem azzal a fajta „merevséggel”, ahogyan mondjuk egy összpontosítási vagy koncentrációs gyakorlatot végeznénk. Most ugyanis nem az a cél, hogy a légzésünkre abszolút és mindent kizáró módon koncentráljunk, és semmi mást ne engedjünk a tudatunkba, hanem éppen ellenkezőleg: a légzésünk áll a tudatunk középpontjában, de úgy, hogy ennek hátterén minden történésnek szabad lehetőséget biztosítunk.

A légzés követése nem jelenti, hogy manipulálnunk kellene azt, tehát nem pránájámáról van szó. Ugyanúgy lélegzünk, mint máskor, azzal a különbséggel, hogy itt most a légzést tudatossá tesszük. Ahogy a Buddha fogalmaz az éberségmeditációról szóló tanítóbeszédben, hogyha hosszan lélegzünk, akkor tudjuk, hogy hosszan lélegzünk, ha röviden, akkor tudjuk, hogy röviden. Nem mondogatjuk magunknak, hogy „Hosszan lélegzem”, mégcsak nem is gondoljuk ezt, mert ha gondoljuk, akkor már a gondolat áll a középpontban, és nem a légzés. Egyszerűen csak tudunk róla, átéljük azt, hogy lélegzünk.

Tehát az üldögélés során átéljük a légzésünket, és akkor egyszer csak felmerül bennünk valami, például az a gondolat, hogy „Ma reggel nem volt köd. Sötét volt és most meg világos van, és látom, hogy köd van” —, és erről aztán egy sor további dolog jut az eszünkbe. Mivel ez most nem koncentrációs gyakorlat, nyugodtan hagyjuk, hogy bármi az eszünkbe jusson, ám közben igyekezzünk megőrizni az éberségünket. Így abban a pillanatban, amikor kinézünk, és látjuk, hogy köd van, rögtön tudatosítsuk, hogy a tudatunk kitekintett, és eszébe jutott, hogy köd van. Reflektáljunk arra, ami a tudatunkban történik, utána pedig rögtön térjünk is vissza a légzéshez. A gyakorlás során a légzés tudatossága megteremt egy olyan alapot, ahová mindig vissza lehet térni. Ez az, ami nem engedi, hogy a tudatunk túlságosan elkóboroljon, hanem ad számunkra egy olyan stabil pontot, amihez mindig viszonyítani tudjuk magunkat.

Eleinte ezt próbáljuk meg gyakorolni, mert ezen a gyakorlaton keresztül tanulunk meg ráérezni arra a fajta meditációra, amely nem erőlködik, és nem igényel semmiféle elnyomást. Ez a gyakorlat tulajdonképpen semmi olyasmit nem kíván tőlünk, ami más lenne, mint amit megszoktunk. A tudatunk továbbra is ugyanúgy működik, mint amikor a hétköznapi életben foglalkozunk valamivel; az egyetlen dolog, amire törekedszünk, hogy ezt az egész folyamatot, amely a spontán módon reflektáló tudatunkban zajlik, láthatóvá, éberré, tudatossá tegyük önmagunk számára.

Megosztás: