Bejelentkezés facebook-on keresztül

Bejelentkezés

Rend-őr

Szerző: 
Danyikó Diána

Egy hosszúra nyúlt nap után, éjfél körül „tépett” a Váci úton hatvanas táblánál ötvennel. Már szokásává vált, hogy mikor kocsiba száll, elképzel egy jótékony, védő fénygömböt az autó köré. E megoldást a szükség szülte, saját tehetetlenségét, szerettei sebezhetőségének tényéből fakadó félelmét csak így tudta feloldani. Történt ugyanis, hogy bár kedvese zseniális vezető volt, de indokolatlanul (persze az ő számára mindig volt indok) ingerlékeny, s ezzel soha nem látott őrülteket vonzott  be az utakon. Volt piroson átvágatató szembe jövő, bambán kanyarodó letolós, parás hirtelen-lassítós, száguldozós-bevágós… Ezeket vagy az anyósülésről nézte, vagy már utólag, kedvese elmeséléséből tudta meg. Mindennaposak voltak az ilyen történetek . Talán érthető, de izgult érte. Nem lehetett ott mindig, hogy megnyugtassa és azt sem engedhette meg magának, hogy folyamatosan miatta izguljon. Ennek egyébként sem lett volna semmi értelme – úgyis az történik, aminek történnie kell, de ezt nehéz tétlenül nézni. Aztán egyszer csak, mintegy félálomban jött egy kép és ezzel együtt a megoldás: persze, történjen, aminek történnie kell, de legyen ott egy csillogó csodás fényburok a kocsin. Hirtelen elmaradtak a közúti horrortörténetek. Azután megint jöttek. Majd megfigyelte a periodicitást, s rájött, hogy körülbelül egy-másfél hónapig tart ki a vizualizált bubi hatása. Így született meg, majd vált szokásává a „kocsi köré bubivizualizáló” rendszer. No de visszatérve arra az estére, miután megvolt a bubi, beült a kocsiba és „tépett” vagy ötvennel, amikor egyszer csak sziréna, villogás és rendőri mutogatás, hogy álljon meg. Félreállt, kiszállt. Közben azon gondolkozott, hogy ez most miért… hisz’ ott van a bubi. Egy rendőrnő és egy rendőr közeledett.

– Hölgyem, bár tisztában vagyok a gépjármű lehetőségeivel, most kivételesen nem gyorshajtásért állítottuk meg.

– Biztos Úr ebből a szempontból forradalmár vagyok, mert szigorúan a sebességhatárokon belül közlekedem. (Azt nem tette hozzá, már ahol tábla van. Azt sem említette, hogy a sebességmérő igazán tükrözi az egyéniségét és néha esze ágában sincs mutatni, mennyivel is hajtja az autót. De lássuk be, városban ez részletkérdés. Tudta és tartotta: négyesben kétezres fordulaton, az ötven.)

– Mondom, nem ezért állítottam meg! Ez a kipufogó nem szabályos, már a hangján is hallani.

Életében nem állította még meg rendőr, a kipufogó ellen sem volt senkinek kifogása. A rendőr agresszív fellépése megzavarta, de eszébe jutott, hogy a kocsi most ment át a műszakin, ha olyan nagy gond lenne vele, jelezték volna. Ezt meg is osztotta a rendőrrel, mire az egyre támadóbb lett és közölte:

– Nos, azonnal jöjjön velünk; innét két sarokra van egy műhely, de higgye el hölgyem, nagyon rosszul fog járni! Nagyon rosszul fog járni. Jogosítványt, forgalmit!

Nem mintha eddig nyeregben érezte volna magát, de egyáltalán nem érezte motiváltnak magát a rendőr meggyőzésére:

– Elhiszem Biztos Úr, nem értek én hozzá, még életemben nem állított meg rendőr és senki sem szólt a kipufogó végett – mondta, miközben már vette is elő a kesztyűtartóból a forgalmit, a táskájából pedig a jogosítványt, ami azóta, hogy megkapta (vagyis évek óta) ugyanabban a papírtokban volt. Még el is bizonytalanodott: vajon benne van-e a plasztik kártya, nem valami gyorsan lebomló műanyagból készült-e, mert akkor annak már se híre, se hamva… A kártya szerencsére még ott volt, betonkeményen tartotta magát a tokban évek óta.

Ekkor már tudta, hogy teljesen mindegy, valami miatt nyilvánvalóan megbüntetik. Ezt a fellépésükből lehetett tudni. Az egészségügyi dobozt nem szívesen vette volna elő, mert pókhálón kívül más egészen biztosan nem volt benne. A kérdés már csak az volt, mire fogják a büntetést és mekkora lesz az összeg. Azon morfondírozott, hogy életében nem adott még zsebbe pénzt rendőrnek, vajon hogyan kell azt csinálni, kell-e egyáltalán? Így tűnődött, miközben a rendőr elkezdte másolni az adatait. A forgalmi után a jogosítványhoz érve diadalittasan nekirontott:

– Hölgyem, ez a jogosítvány lejárt!

– Hogy? Döbbenve nyúlt a jogosítványa után, hogy megbizonyosodjon a dologról, de a rendőr csak húzta el a keze elől.

– Hölgyem! Legyen szíves megvárni, amíg odaadom! Én sem kaptam ki az Ön kezéből, megvártam, amíg ideadja, legyen szíves várja meg Ön is, amíg odaadom!

– Remek – gondolta, sose volt ilyen jaú. Ekkora már biztos volt benne: teljesen mindegy, hogy mit, hogyan, miért csinál… Jobb híján a gondolataiba mélyedt. Figyelte, mennyire szép haja van a rendőrnőnek. A szoknya sokkal jobban állna neki, mint ez a rendőrnaci. Megcsodálta a rendőr barna bőrét, mely sötétben is egészséges, fényes hatást keltett. Az orra is rendben volt. Más körülmények között (mondjuk, ha nem szólal meg), egészen helyes lenne, a profilja is határozottan férfias. Miközben így csodálta a rendőröket, a rendőr felnézett és váratlanul engedékeny hangnemben folytatta:

– Ez a jogosítvány alig egy hónapja járt le. Ez enyhe fokú szabálysértésnek minősül. Ennek a büntetési tétele 5 és 50 ezer forint közötti helyszíni bírsággal jár, amelyről csekket kap. Ön mennyire büntetné meg magát?

– Ötezerre, hiszen teljesen jóhiszeműen jártam el. – Tanulva az eddigiekből, hozzátette: – Természetesen maga dönt, biztos úr.

A rendőrök kicsit hátrébb vonultak megbeszélni a dolgot, hogy ne hallja. Ő közben, más dolga nem lévén, tovább gyönyörködött bennük. Amikor végeztek, odamentek és visszaadták a papírokat:

– Hölgyem! Mi ma este nem találkoztunk.

Hát, erre nem számított. De a hétvégén még vezetnie kell. Gyorsan megkérdezte, mi a teendő. Elmagyarázták, hogy háziorvos, igazolás és tizenöt napig máris lehet vezetni, amíg el nem készül az új jogsi. Ezután elbúcsúztak. Ahogy a rendőrök a kocsijuk felé tartottak, ő még leforrázva nézett utánuk, aztán hirtelen leesett neki. Ha most nem állítják meg, pár éven belül nem lett volna esély arra, hogy ellenőrizze a jogosítványa lejáratát, és az már messze nem enyhe fokú szabálysértésnek minősült volna, azt már nem úszta volna meg ennyivel. Ez az egész történet arról szólt, hogy figyeljen már oda és intézze el a jogsiját! Amikor összeállt benne a kép, gyorsan még utánuk kiabált hálával teli, szinte eufórikus örömmel:

– Köszönöm, hogy megállítottak!

Ettől a mondattól a rendőrök még azt is elfelejtették, hol nyílik a kocsijuk ajtaja, arcukra a fagyos döbbenet ült ki, melyről lerítt egyetlen gondolatuk: „Ez hülye!” Zavarukban elbúcsúztak még egyszer, majd hozzátették:

– Még soha senki nem mondott nekünk ilyet.

Ezután beültek és elhajtottak. Miközben lassan ő is visszaült a kocsijába, rájött, hogy az élet színpadán változatos, játékos formában tárulnak fel a jelek, melyeket ha nem ismerünk fel, beleszorulunk a helyzetekből adódóan látszólag ránk osztott áldozat szerepbe. Akár meg is ijedhetünk, miközben elsiklunk a gondolati síkon megélhető teljes szabadságunk felett. Ha viszont fölismerjük választási lehetőségünket, vagyis tudatunk szabadságát és élünk ezzel, megválogatva gondolatainkat, nem túlzás kimondani a döbbenetesnek látszó tényt: minden tapasztalat értünk van. Nincs jó és rossz, hanem csak történések vannak. Nyílván résen kell lennünk gondolatainkkal szemben, de rajtunk múlik, hogy minden pillanatban megőrizzük-e magunkban a szeretetet és a kíváncsiságot, vagy a szokásaink mentén kiépült, hirtelen reakciónkkal a másodperc tört része alatt kővé dermesztjük az adott helyzetet.

_______________________________________

Photo credit: John Trif: Traffic police, http://www.sxc.hu/photo/837248

Megosztás: