Bejelentkezés facebook-on keresztül

Bejelentkezés

Boldogság, szenvedés hasonló, mindegyik mulandó

Szerző: 
Lílávadzsra Pressing Lajos

Tűnődés SI-LA-GI két képe előtt

(Az itt felhasznált képi illusztrációk szerzői jogi védelem alatt állnak.
© Szilágyi Szabolcs, 1996-1997. Közlésük az alkotó szíves hozzájárulásával.)

Öreg néni üldögél egy kórházi szobában megkezdett vacsorája előtt, fehér mintás piros pongyolában. Arcán a komikus szilveszteri maszk látszólag groteszk ellentétet képez helyzetével: az öregség és betegség elhatalmasodásának, a test kezdődő felbomlásának emberi tragédiájával. Mintha a fenyegető jelentől megriadva kapna zavarában elmúlt örömök, meghitt játékok emlékei után. A maszk, mely máskor a személyesség elrejtésére szolgál, itt paradox módon annak kifejezőjévé válik: szilárd anyagiságában egy pillanatra megkapaszkodhat az ember a személytelen kozmikus törvény szorongató valóságával szemben. A maszkot ez az ellentmondásos hatása az egész emberi élet szimbólumává avatja. Hiszen a személyiség, melynek keretei között életünket leéljük, maga is maszk (perszóna), mely egyszerre fejezi ki és rejti el a lét valódi természetét. A kép egy olyan pillanatot örökít meg, amikor az életnek ez az ellentmondásos — egyszerre komikus és tragikus, elrejtő és kitárulkozó, abszurd és valóságos, személyes és egyetemes, hétköznapi és rendkívüli — jellege a szemlélő számára láthatóvá válik. Az öregasszony egyszerre intim közelséget és megfoghatatlan távolba révedést kifejező tekintete azonban már többet lát, mint mi nézők. Látja azt, ami az ellentéteket ismét egységbe oldja, ha megfogalmazni még nem is meri magának: hogy ott közeleg visszavonhatatlanul, jaj, a halál.

Késő nyári kertrészlet, amikor a természet a kibontakozás küzdelmei nyomán beérett, kihordta gyümölcseit, s lassan kristályosodni kezd és oszlásba fordul. Benne elmúlásra készülődő öregember. Összegémberedett teste mint egy kiszáradt és elfonnyadt, lehullni készülő héj. Körülötte örömök, életesemények, alkotások nyomai: talán még tegnap este is használt grillsütő füstjének lenyomata a falon; egy függőágy, mely őrzi a korábban benne heverő test alakját, de már üres; a szemközti falon elfeketedett, korrodálódásnak indult tárgyak. Szétesőfélben lévő szék; balra középen egy szobor alapzata, melyről eltűnt a szobor; az asztalon eldobott újság, melynek tartalmát, ha valaki olvasta is, már elmosta az idő. Semmi sem létezik véglegesen, önmagában: az örömök és bánatok tartalmai feltételeik függvényében bontakoznak ki és oldódnak fel ismét, s ugyanígy képződik és bomlik fel szakadatlan alakulásban egész világunk. És mégis, az elmúlás sajgásában, amikor elcsitulnak az életenergiák, és a tudat a jelenségek örvényét elengedi, a háttérben egy pillanatra tapinthatóvá válik a csend — a meg-nem-nyilvánultság birodalma, amelyből az idő játékában minden tűnő jelenség kibontakozik, s ahová visszatér. Az öregember tekintete már ebbe a másik világba réved, túl keletkezésen és elmúláson…

Kapcsolódó írások

Megosztás: