Bejelentkezés facebook-on keresztül

Bejelentkezés

A teljesítmények

Szerző: 
Pressing Lajos Lílávadzsra

A jóga három belső rétegének gyakorlatait – a koncentrációt, meditációt és szellemi elmélyedést – egyesítve, egy tárgyra alkalmazva saṁyamának nevezik (III/4). A saṁyama meghódításának eredménye a gnosztikus (metafizikai) látás fényének (prajñā) felragyogása, amit a kommentár a jóga világosságának nevez. A tudat tevékenységének felszámolásával és az egyéni én elpusztításával megszűnnek a fényt elfátyolozó szennyeződések, és a valóság tiszta, intuitív tudása akadálytalanul megnyilatkozhat (III/5). A saṁyamát a különböző létsíkokra fokozatonként kell alkalmazni (III/6), és a Yoga-sūtrák lényegében egész 3. fejezete az ezen műveletek során elérendő teljesítményeket tárgyalja. Az ókori szöveg szerint e meditációs gyakorlatok tényleges végrehajtása különféle természetfölötti megismerések és képességek megszerzésével jár együtt, amelyek mintegy a jógában nyújtott „teljesítmény” kritériumainak is tekinthetők. Példaképpen néhány ilyen teljesítményszint: a múlt és a jövő ismerete (III/16); minden élőlény által kibocsátott hang ismerete (III/17); a cselekvési potenciálok (saṁskāra) közvetlen látása és a korábbi születések ismerete (III/18); mások tudatának ismerete (III/19); a saját test látható alakjának vagy egyéb jellegzetességének eltüntetésére való képesség (III/20); a halál időpontjának ismerete (III/21); a mindent felölelő szeretet, részvét és együttérző öröm hatalma (III/22); tetszés szerinti élőlény, például egy elefánt fizikai erejének a birtoklása (III/23); az érzékvilág szubtilis, rejtett és távoli dolgainak közvetlen megismerésére való képesség (III/24); a naprendszer és a kozmosz ismerete (III/25); a csillagok elrendezésének ismerete (III/26); a csillagok mozgásának ismerete (III/27); a test rendszerének ismerete (III/28); az éhség és szomjúság megszűnése (III/29); a kígyóéhoz hasonló hibernált állapot létrehozása (III/30); a tökéletes lények vagy siddhák látása (III/31); a tudat természetének megismerése (III/32) és így tovább.

Amikor a puruṣára irányított meditációban a megismerés valódi szubjektuma, a tiszta szellem felsejlik, ebből születik meg az intuitív vagy „zseniális” valóságlátás, amit a kommentár a napfelkeltét jelző pirkadati fényhez hasonlít (III/34, 35). Ennek következménye a magasabb hallás, tapintás, látás, ízlelés és szaglás képessége, vagyis a yogī képessé válik mindannak a közvetlen felfogására, ami szubtilis, meg nem nyilvánult, távoli, múltbéli vagy még el érkezett (III/35). Patañjali ezen a ponton megjegyzi, hogy mindezek az erők és képességek akadályok a szellemi elmélyedés útjában, és a kifelé forduló tudat teljesítményei (III/36). A kommentár szerint a megszerzett erők tényleges felhasználása nem veszélytelen a yogī számára – nem morális okokból, hanem azért, mert bár ezek az erők a szellemi elmélyedésekből születnek, mégis azzal ellentétes irányúak, vagyis ismét externalizálhatják a tudatot.

A jóga tanításának talán ez az a pontja, amellyel a materialista gondolkodású mai ember a legnyilvánvalóbban nem tud mit kezdeni. A szöveg ismeretében azonban mindenképpen el kell utasítanunk azokat a jellegzetesen modern félreértéseket, amelyek szerint itt tulajdonképpen képzeletben végrehajtott gyakorlatokról vagy a gyakorlás által előidézett tudati illúziókról, érzékcsalódásokról lenne szó. A jóga már definíciójában kifejezi, hogy szó sincs fantáziagyakorlatokról; hiszen a cél nem a tudat képalkotó tevékenységének gyakorlatoztatása, hanem annak lefogása, minden más tudati tevékenység lefogásával együtt. Amíg bármilyen fantáziatevékenység fennáll, addig nemhogy szellemi elmélyedésről, de még koncentrációról sem beszélhetünk. Ami pedig az illúziók lehetőségét illeti, szövegünk állandóan visszatérő módon hangsúlyozza, hogy itt a valóság feltárulásának fokozatairól van szó, s éppenhogy megszokott megismerési módjaink takarják el a valóság ismeretét.

A szellemi elmélyedés harmadik szintjének elérésével a yogī feloldja testhez kötöttségét. A szöveg szerint képessé válik arra, hogy másik testbe tetszése szerint belépjen (III/37); vízzel, sárral, tüskével nem érintkezik (III/38); továbbá a halál pillanatában képessé válik a test éber elhagyására. Jelenlétét ragyogás kíséri (III/39); szert tesz az isteni hallás hatalmára (III/40); s képessé válik tetszőleges térbeli helyváltoztatásra (III/41). Az úgynevezett „nagy testenkívüli” – vagyis a testen kívüli tudattevékenység – megszerzése nyomán megsemmisül a „fény takarója”, ami azt jelenti, hogy a yogī tisztán érzékeli a természeti szubsztancia vagy anyagi világ összes rétegét, és ennek nyomán uralomra tesz szert az öt fizikai elem felett (III/42, 43). Ennek három kézzelfogható eredménye lesz. Az első a nyolc mahā-siddhi vagy „nagy hatalom” megszerzése: a testet végtelen kicsivé, naggyá vagy könnyűvé teheti; ujjával megérintheti a Holdat; a földben úgy tud mozogni, mintha vízben lenne; ural minden elemet és elemi erőt; teremtő erőre tesz szert, valamint tökéletesen szabad akaratra. E szabad akarattal kapcsolatban a kommentár megjegyzi, hogy nem eredményezi a világ rendjének felborulását, mert ezen a fokon a yogī akarata azonos a puruṣa Īśvara-megjelenésének akaratával, vagyis az isteni akarattal (III/44).

Az anyagi elemek uralásának második következménye a test tökéletességei, úgymint szépség, báj, erő és gyémánkeménység (III/45); a harmadik pedig az, hogy a yogīt a fizikai elemi erők többé nem akadályozzák: szabadon áthatol a kövön, víz nem tapad rá, térben elrejtett tud maradni és így tovább. Az elmélyedés további technikáinak alkalmazásával a yogī szert tesz az érzékek feletti uralomra: képessé válik az érzékek testhez nem kötött működtetésére; a testnek a tudati műveletek gyorsaságával történő mozgatására; és szert tesz a természeti ősok, a pradhāna vagy ősanyag fölötti uralomra (III/46, 47). Az anyagi természetben benne rejlő megvilágosodási princípium (sattva) és megnyilvánulástól mentes tiszta szellem (puruṣa) éber megkülönböztetésével minden állapot uralmára és mindentudásra tesz szert (III/48, 51–53). Ez a megismerő (gnosztikus) szellemi elmélyedés (samprajñāta-samādhi) végső határa. Ha a yogī a kötődésmentes közöny, a vairāgya állapotát még ezen a szinten is fenn tudja tartani, a megismerő tevékenység lefogása irányába ható tendenciák mintegy automatikusan felszámolják magát a szellemi elmélyedésből fakadó gnóziszt is, és a megismerésen túli szellemi elmélyedésben (asamprajñāta-samādhi) a yogī az önmagában nyugvó tiszta szellem, a puruṣa abszolút állapotát elérve megszabadul (III/49, 54).

A következő fejezetben ezeknek az információknak a birtokában ismét elemzés alá vesszük, most már egy fokkal mélyebb szinten, a jóga filozófiáját.

Megosztás: