Bejelentkezés facebook-on keresztül

Bejelentkezés

Támpontok A csóka lányok értelmezéséhez

Szerző: 
Lílávadzsra Pressing Lajos

E „női mese” megfejtésében Gál Kriszti és Fábián Orsolya tanítványaim jeleskedtek (hozzászólásaikat lásd az írás végén). Ha időnk engedné, e történet kitűnő alkalom lehetne a népmesében megjelenő számos jelentésszint felmutatására, amire ezen a helyen legfeljebb vázlatosan van lehetőségünk. (Ha valaki még nem olvasta volna a mesét, kattintson erre a linkre!)

A tizenkét leány első közelítésben az ember utódait, „teremtményeit” képviseli, így bizonyosan mély tanulságokkal szolgálhat e történet a szülő-gyermek kapcsolatban jelentkező lélektani problémákról, különösen az anya-leány viszonylatban. A leányok megtagadása a valódi problémákkal való szembenézés elutasítására utal, ami azonban nemcsak az anyát, de a gyermekeket is boldogtalanságra kárhoztatja. A problémákon csak azok feldolgozásán és a velük való őszinte megküzdésen keresztül vezet út, ennek hiányában a gyermekek leragadnak a csóka állapotban, és nem tudnak a felnőtté válás útjára lépni. Lélektani szinten a történet nemcsak az anya kudarcáról, hanem a serdülő leányok érésében fellépő akadályokról is szól.

Az is nyilvánvaló, hogy a probléma megoldása egyfajta önismereti úton keresztül lehetséges, Orsolya helyesen azonosítja a fiúgyermeket a tudatossággal, illetve megismerő képességgel. Az önismereti munka a tudattalan erői (öreganyók) iránti odaforduláson és megbecsülésen, a tudattalan iránti „partneri viszony” kialakításán alapul, hiszen a tudatosság önmagában nem lenne képes a saját körén kívül eső problémák feltárására. A tudatosság és a tudattalan kölcsönhatása az álomelemzéssel veszi kezdetét, a tudattalan erőivel az álmainkon keresztül tudunk elkezdeni kommunikálni. (A pszichoanalítikusok valószínűleg örömmel fogadják majd ezt a megfejtési szálat.) Az állatok lélektani szinten a tudattalan dinamikus tényezőit – az ösztönöket, indulatokat és szorongásokat – képviselik. Az élőlények három osztálya ezek különböző civilizáltsági szintjeit fejezik ki: a csúszómászók a legarchaikusabb, teljesen animális szférának, az emlősök a társas élet kereteiben szocializált ösztönös-biológiai síknak, a madarak pedig a szublimált, átszellemített ösztönzéseknek feleltethetők meg. Utóbbi, amint erre Kriszti rámutat, a felettes-ént és az ezzel összefüggő erkölcsiséget is magában foglalja.

A klasszikus pszichoanalizis nézőpontjából ugyanakkor a mese tele van explicit szexuális utalásokkal: a kénköves tó a női nemi szervekhez kötődő bűntudat és elfojtás, az örökké égő hegy pedig a kínzó szexuális vágyak érzékletes ábrázolása. A veres torony, amint erre Kriszti ráérzett, valóban a „véres” eufemizált megjelölése lehet, miközben a torony klasszikus fallikus szimbólum. Kézenfekvő, hogy a véres torony képe a serdülő leány szexuális elfojtásai nyomán kialakuló deflorációs szorongásait fejezi ki, ez kergeti őt a magányba, ahol a társkapcsolatra való képtelenséget a felhangosított intellektualizálás – az állandó fecsegés és csacsogás – fedi el. Serdülő leányoknál ez a fajta viselkedés meglehetősen tipikus, mely csak akkor gyógyul, ha egy fiatal legény a merevedési képességén keresztül (= hirtelen óriásira növekedő csontocska) képessé válik áttörni ezen a burkon és a leánnyal intim kapcsolatot létesíteni.

Még pszichológus koromban az egyik legfontosabb támpont, amit pszichoterápiás mesteremtől tanultam, az volt, hogy keressük azt a személyt, akiről a kliens egyáltalán nem tesz említést. Gyakran ugyanis ő jelenti a kulcsot a problémához. Mesénkre alkalmazva ez itt nyilvánvalóan az apa, aki csak a gyógyulást és a párkapcsolati érettség elérését követően, immár veszélytelenül jelenik meg a színen. Az apára irányuló tartalmak elfojtásából kézenfekvő, hogy a leány szexuális fejlődésében akadályt képező szorongások hátterében az apára irányuló inceszt vágyak, szaknyelven a leány „Elektra-komplexusa” (az Ödipusz-komplexus női megfelelője) áll. Mesénk a klasszikus freudi analízis nézőpontjából szinte tankönyvi pontossággal írja le a serdülő leány szexuális fejlődésének menetét.

Pszichológiai szinten ugyanakkor az anya nézőpontjából is elemezhető lenne a mese, amely esetben egészen más szempontok hangsúlyozódnának. Ebben az esetben az apa távolléte nem a vele kapcsolatos elfojtásra, hanem a gyenge apára vagy annak teljes hiányára utalna. Történetünk innen nézve a családban a férfierő hiánya miatt fellépő nevelési nehézségek és egyensúlyzavarok lélektani következményeiről és ezek feloldási útjáról szól.

A lélektani szintű elemzést értékesen egészítik ki Krisztinek a nemi érés jungiánus értelmezésével, illetve az anima-animus ősképekkel kapcsolatos megjegyzései. A szélsőséges fecsegés, agyalás és intellektualizálás nőknél az éretlen és integrálatlan animus (férfi-őskép) általi megszállottság jellegzetes tünete. Ebből az állapotból csak akkor jutnak ki, ha a megerősödő és éretté váló animus energiáját sikerül egy reális kapcsolatban feloldaniuk – ide vezeti el őket a küldetése közben felcseperedő, a bennük élő animust jelképező fiútestvérük.

Spirituális szinten a mese összes szereplőjét belső tényezőkként kell kezelnünk; innen nézve a mese a teremtésről, az ennek nyomán kialakuló meghasonlásról és szenvedésről, valamint a problémák megoldásáról szól a teremtés tudati reintegrációján keresztül. Erre a jelentésszintre utal, amint ezt Kriszti észrevette, a tizenkét leány, ahol a tizenkettő a teremtés teljességét (3-as szellemi x 4-es anyagi vagy természeti világot), vagy a tizenkét állatövi jeggyel leírható teljes tapasztalási tartományt jelenti. A teremtésben és tudatosulásban szerepet játszó erők természetét Orsi elemzése világítja meg (lásd alább). Az anya ebben az esetben a Saktit – a tudatban működő isteni teremtő energiát –, a tizenkét leány pedig a teremtményeket, a világot vagy a tudat tartalmainak teljességét jelentik. A probléma oka, hogy a teremtésbe való belefeledkezéssel a tudatból eltűnik az öneszmélés, akit a tantrában a férfi, a mese indulóhelyzetében teljesen hiányzó apa jelképez. Ennek következménye az a fajta meghasonlás vagy elidegenedés, amelyben a tudat tartalmai (leányok) önjáróvá és irányíthatatlanná válnak, sőt az anya (Sakti elvarázsoló ereje) őket a tudatosság világából száműzi és az animális létbe kényszeríti.

A fiúgyermek, aki ebben a helyzetben születik meg, hogy magára vállalja a megváltó/felszabadító szerepét, az eszmélés képességét képviseli. Ez találja meg az utat a különböző, az Anyaistennő beavató funkciója révén megkapott segítségek révén az elvesztett – elidegenedett – tudati tartalmakhoz, és hozza vissza őket az öntudat emberi világába. Itt éri el a tartalmak mindegyike a szent házasság képében ábrázolt újraegyesülést, a tapasztalás önmagára ébredésében megvalósuló felszabadulást. Ekkor jelenik meg az átélésben a tudat eredeti eszmélő oldala, az apa által képviselt tantrikus Siva is, az anya férfi oldala és kiegészülése, akit az anyaerő káprázatgerjesztő varázslata mindeddig elrejtett a színről. A fiúgyermek megváltó, felszabadulási útján előforduló mesemotívumok és jelképek értelmezéséhez Orsi alábbi elemzésében találunk támpontokat, de azokat az olvasó az eddigiek alapján maga is tovább elemezheti.

A facebookon érkezett megfejtések főbb gondolatai

Gál Kriszti elemzése: Szerintem is a női kiteljesedésről szól a mese. A Jungi anima-animus fejlődéséről illetve felismeréséről önmagunkban. Az asszony 12 lánya a bennünk élő sokféle tulajdonságot jelenthetik, hiszen egy nőnek számos arca van. Sok vágya. (A 12 a teljességet szimbolizálhatja, hiszen 12 asztrológiai jegy van, ami egy teljes kör, ill. 12=1 tucat vagyis egy egész) A lányok szerintem az elfojtott tulajdonságok, vágyak szimbólumai, hiszen azokat szoktuk száműzni, illetve átváltoztatni úgy, hogy rájuk sem ismerünk. Azonban ha megtesszük, szomorúvá, élettelenné válunk. Egy nőben az animus később tutatosul, hiszen a "másik", az "idegen". Ezt jelentheti a később született fiú. Az anima az érzések által vezérelt, míg az animus a logikus, megismerő, feltáró és rendszerező objektív tudatosság. Ezek segítségével lehet csak felismerni a nagyon messzire száműzött elfojtott tulajdonságainkat, érzéseinket és vágyainkat. Ezért kell a fiúnak felkutatni a nővéreit. Azért is az anima-animus szerintem a kulcs, mert ez a két fontos archetípus a bennünk élő szülőképből vetítődik ki, alakul ki. A fiú ősöreg asszonyokkal talákozik, ez a nagyon mélyen bennünk élő ősi tudást szimbolizálhatja, a Vént, a Tudót, aki a lélek legmélyén él. Az animusnak jó viszonyban kell lennie vele, hogy segítséget kapjon. A csúszómászók talán a tudatalattit, a négylábúak a tudatos ént, a madarak pedig a tudatfelettit vagy felettes ént jelenthetik. Mikor az elfojtásaink, a láthatatlan tulajdonságaink után kutatunk, minden régiót át kell fésülnünk. Az alvás az álomállapotot jelentheti, a legértékesebb információk általában innen jönnek, hiszen az álmot a kondicionált én nem képes befojásolni. Az anima-animus egyébként is legtöbbször az álmokban ad hírt magáról. Az égő tó, az izzó hegy talán azt mondja, hogy a belső út sokszor olyan, mintha parázson sétálnánk, mert féllmetes, ugyanakkor izző, égető is, az elevenünkbe mar mint a tűz, mert nem könnyű szembesülni a záműzött részeinkkel. A madarak a lélek hírnökei, közvetítők a világok között, ezért egy madár hozhatja a hírt. Hogy meglőtték: az egó mindig és midenáron meg akarja akadályoznia tudatosulást. Hogy el kell rejteni a fiút szintén ez, mert ezek a tulajdonságaink is képesek lennének elpusztítani az őket meglelő részt, mert bizalmatlanok, mert száműzték őket. Mikor azonban rájövünk hogy egy vérből valók vagyunk, vagyis itt önmagunkról van szó, nem idegenről, elfogadjuk azt, amit addig elutasítottunk. És haza kell térni, az otthonunkba, a léleknek egésszé kell válnia. A viszatérés az integrálás. Az elfojtott és felismerhetetlenségig átváltozott részeink integrálása, befogadása, elfogadása. Amikor egy nő így teljessé válik, akkor már minden rész kiegészül a maga ellentétes pólusával is: ez az önmagunkban élő sokszínűség elfogadása, megszeretése. A teljesség: szeretet, a szeretet állapota.

A veres torony, talán vér-es torony... vér: a havi ciklus, minden hónapban van: 12. A teteje arany: a szexualitás lehet egészen ösztönszerű is, de át lehet szellemíteni is, akkor már teremtő energia (kundalini). Csont, amiből létra lesz: az intuitív tudás olyan mint a csont, sosem veszik el, mindig rátalálhatunk, ha csak szilánknyi darabjára is. Az már elég, mert ez a tudás élő, mindig elég épp a pont adott pillanatban hozzáférhető tudás, mert az igazság eleven és mindig az itt és mostra vonatkozó: vagyis mindig épp egy lépésnyi a lábunk alatt megjelenik belőle, ami elvezet oda, ahova menni akarunk, s a fiú lépdel rajta, vagyis kiegészül a logikus, rendszerező résszel, így valóban megtaláljuk, amit keresünk.

Fábián Orsolya elemzése: Szerintem a mese a női szexualitás szublimálásáról szól. A fiútestvér a "férfi oldal" a megismerőképesség lehet. A három remeteház a vízszintes haladás állomásai (a függőleges a létrára mászással veszi kezdetét). A fiú tanítói a vénasszonyok, a kunyhóban alvások talán a tudatállapot változások (álomtevékenység- álom nélküli mélyalvás- turija). A sípok által hívott állatok lehetnek a csakrák szimbólumai, a csúszómászók a szvádhisthána, a négylábú állatok a manipúra, a 3 síp és a háromféle szárnyasállat a 3 felső csakrát jelentheti talán...erre van is még egy utalás, ahogy halad a fiú a "kénköves tó mellett", egy "örökké égő hegy mellett" és tovább egy "kőszikla tetős tetejében"...ezek az első benyomásaim, de még nem állt össze a kép...pl. mit jelenthet a fiú elzárása a hetedik szobába? milyen hely a veres torony?... a meglőtt holló?... stb.

De az is lehet, hogy az érzékelésben a cselekvőképesség elszakad a megismeréstől, és a mese ennek az egyesítési folyamatáról szólhat.

Hasonló ugrik be, mint amikor az anya (szubjektum) leállítja (száműzi)a cselekvési folyamatokat/ tudatműködéseket, mert a megismerőképességgel / világosságtermészettel terhes, illetve hogy azt világra tudja hozni. Mert nincsenek tudatossá téve és uralva ezek a női energiák, azért zavaróak. Nagyon érdekesnek találom a meglőtt holló esetét is, amely a csókákkal (saktik talán?) hasonló attribútumokkal rendelkezik, pl. mindketten a varjúfélék családjába tartoznak, de míg a csókák nevüket az állandó szájalásukról "csacsogásukról" kapták, a holló köztudottan a legintelligensebb madár a Földön, így mind a két minőségből van benne. Tehát amikor belebonyolódik a folyamat figyelésébe, magával rántják az események, hirtelen kívülről meglövik. Természetesen lekési a valós találkozót, de sérült és fájdalmas "lépcsőházi gondolatként" mégis ő szolgáltatja a hasznos infót a megismerésnek (a káprázat természetéről). Ezért is nem szidja le a vénasszony, mert így utólag legalább észre lehet venni a dolgokat. "No, jól van - azt mondja az öregasszony -, nincsen semmi hiba, éppen ez kellett nekünk is."

Megosztás: