Bejelentkezés facebook-on keresztül

Bejelentkezés

A csillagszemű juhász

Szerző: 
Benedek Elek gyűjtése

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király. Szörnyű hatalmas volt ez a király, féltek a népek tőle, ha messziről látták, reszkettek tőle, mint a nyárfalevél. Ha ez a király egyet tüsszentett, kengyelfutók s lovas legények vitték hírét az egész országban, s aki nem mondta: "Adj' isten egészségére!", halál fia volt. Nem is akadt az egész országban, csak egy ember, ki nem mondta, hogy adj' isten egészségére. Ez a csillagszemű juhász volt.

Nosza, megfogták a király emberei a csillagszemű juhászt, vitték a király színe elé, s jelentették:

– Ihol, felséges királyom, ez a csillagszemű juhász nem akarja mondani, hogy adj' isten egészségére.

Hej, szörnyű haragra lobbant a király!

– Mit, te nem mondod, hogy adj' isten egészségemre?!

– Dehogy nem mondom, felséges királyom, bizony mondom, hogy: adj' isten egészségemre.

– Nem az egészségemre, hanem az egészségére.

– Hiszen mondtam, felséges királyom, egészségemre.

Megrántja az udvarmester a juhász subáját, súgja neki:

– Te szamár, mondjad, hogy adj' isten egészségére.

– De már azt nem mondom – mondotta a juhász –, amíg a király őfelsége a lányát nekem nem adja.

Ott volt a királykisasszony a szobában, megtetszett neki a csillagszemű juhász, jószívvel a felesége is lett volna, de nem mert szólni. Hanem a királynak sem kellett egyéb, csak ezt hallja, mindjárt bekiáltotta a katonáit:

– Vigyétek ezt a legényt, s vessétek a fehér medve tömlöcébe!

Leviszik a legényt a tömlöcbe, hát ott fel s alá jár a fehér medve nagy morogva, három napja nem evett, egy falást sem adtak neki, hogy jól kiéhezzék, hadd szaggassa széjjel a juhászt. Ahogy a juhász belépett, felállott a két hátsó lábára, nagyot bődült.

– No most, csillagszemű juhász, vége az életednek!

De halljatok csudát, mikor a medve meglátta a juhász csillagszemét, egyszeriben megjuhászodott, lefeküdt a földre, meg sem mozdult. A csillagszemű juhász pedig egész éjjel dúdolt, fütyölt, s mikor reggel eljött az udvarmester, szeme-szája tátva maradt, azt hitte, hogy csontját sem találja a juhásznak, s hát, ím, ott állott előtte elevenen, kutyabaja sem volt. Fölvezetik a juhászt a királyhoz, s jelentik:

– Felséges királyom, él a juhász.

– Jól van, jól – mondja a király –, de azért megijedtél, úgy-e? Hát most mondod-e, hogy adj' isten egészségére?

Felelte a juhász:

– Nem, amíg a leányát nekem nem adja, ha tíz halálba megyek is.

– No, hát vessétek tíz halálba! - rikkantott a király.

Vitték a legényt a tömlöcbe, amelyikbe tíz óriás sündisznó volt elzárva. De bezzeg ezek nem szelídültek meg a szemétől, mert egyszerre tíz sündisznónak nem nézhetett a szemébe. No, hanem volt a csillagszemű juhásznak egy szépen szóló furulyája, azt a subája alól eléhúzta, elkezdett furulyázni, kezdette andalgósan, folytatta szaporázva, S hát, uramteremtőm, táncra kerekednek a sündisznók, járták elébb lassan, azután sebesebben, addig járták, míg el nem dűltek, s azután lefeküdtek s aludtak, mint a bunda.

Megy le reggel az udvarmester, összecsapja a kezét:

– Hát te élsz? – kérdi a csillagszemű juhásztól.

– Nem is halok meg – mondja a juhász –, míg a király leánya a feleségem nem lesz.

Fölvezetik a király színe elé.

– No, te legény – mondja a király –, most már tíz halál torkában voltál, még most sem mondod, hogy adj' isten egészségére?

– Nem én, felséges királyom, ha még száz halálba visznek is, míg a leányát nekem nem adja.

– Hát akkor vigyétek száz halálba! – ordított a király nagy haraggal, s vitték a csillagszemű juhászt le abba a tömlöcbe, amelynek a közepén volt egy kút, annak a belseje ki volt rakva száz kaszával, a fenekén pedig égett egy mécses. Akit abba beledobtak, az onnét élve ki nem került soha.

"Hej, szegény fejem – gondolta magában a juhász –, ennek már fele sem tréfa!"

Szól a katonáknak, hogy menjenek egy kicsit ki a tömlöcből addig, míg gondolkozik, hogy mondja-e, adj' isten egészségére.

Kimennek a katonák, s a juhász nagy hirtelen a fokosát beleszúrja a kút köblébe, a fokosra ráakasztja a tarisznyáját, aztán rá a subáját, a suba nyakára az árvalányhajas kalapját, s azzal szépen meghúzódik a tömlöc sarkában. Bejönnek a katonák s kérdik:

– No, meggondoltad-e?

– Meggondoltam – mondja a juhász –, de mégsem mondom, hogy adj' isten egészségére.

– No bizony, ha nem mondod, belé is taszítunk a kútba.

A katonák azt hitték, hogy a juhász már ott áll a kút mellett, a subáját, a fokosát, a mindenét beletaszították a kútba, s mikor látták, hogy a kút fenekén a mécses kialudt, szentül azt hitték, hogy meghalt a juhász.

Jön le reggel az udvarmester, hadd lássa ő is, igazán elpusztult-e a csillagszemű juhász. Hát halljatok ide, ott ült a kút mellett, furulyázott. Felviszik a király elé, s mondja neki a király:

– No, te legény, mostan száz halálban voltál, mondod-e, hogy adj' isten egészségére?

– Nem én, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.

– Abból nem lesz semmi - mondta a király, pedig nem tudom, mit adott volna azért, ha a juhász azt mondja egyszer, hogy adj' isten egészségére! "Hiszen – gondolta a király –, majd kevesebbel is megelégszel te."

Befogatott a bársonyos hintajába, maga mellé ültette a csillagszemű juhászt, s úgy hajtatott az ezüsterdőbe. Mondta neki:

– Látod-e ezt az ezüsterdőt, te juhász? Neked adom, ha azt mondod, hogy adj' isten egészségére.

Tetszett a juhásznak az erdő, de most is azt mondta:

– Addig nem, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.

Aztán az erdőből kihajtatott a király, s messziről ragyogott feléjük az aranyvár.

– Látod-e azt az aranyvárat, juhász? Neked adom, ha azt mondod, adj' isten egészségére.

– Nem mondom, felséges királyom, míg nekem nem adja a leányát.

Mentek tovább, s értek a gyémánttóhoz.

– No, te juhász, – mondta a király –, neked adom az ezüsterdőt, az arany várat s a gyémánttavat, csak egyszer mondjad, adj' isten egészségére.

– Nem mondom én, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.

– Hát jól van, te betyár, neked adom a leányomat, de aztán mondjad is, hogy adj' isten egészségére!

Na, hazamennek, s a király mindjárt kihirdetteti az egész országban, hogy férjhez adja a leányát a csillagszemű juhászhoz, jöjjön, aki jöhet a vendégségbe, lesz étel-ital elegendő, különösen, ha hoznak magukkal.

Hiszen lett lakodalom, hét országra szóló. Ott ült a csillagszemű juhász a király mellett, ettek-ittak, vígan voltak. Egyszer aztán hozzák a jó tormás húst,* nagyot prüsszent erre a király, s hadarja egymás után a csillagszemű juhász:

– Adj' isten egészségére, adj' isten egészségére, adj' isten egészségére! - Mondta valami százszor.

– Jaj, jaj, ne mondd tovább, inkább neked adom az egész országomat.

Ott egyszeriben meg is koronázták a juhászt, ő lett a király, de bezzeg jó sorsa lett ezután a népnek. Szerették is ezt a királyt. Ha prüsszentett, egy szívvel, lélekkel kiáltotta mindenki: "Adj' isten egészségére!"

Aki nem hiszi, járjon a végire, s ezt a mesét adj' isten egészségére!

_______________________________________

Forrás: Magyar Mese- és mondavilág II. A fekete kisasszony. Mesélte: Benedek Elek. A szöveget gondozta és a Szómagyarázót írta: Kovács Ágnes. Budapest, 1901. Magyar Elektronikus Könyvtár, http://mek.oszk.hu/04800/04865/

Megosztás: