Bejelentkezés facebook-on keresztül

Bejelentkezés

Buddhizmus a mindennapokban - interjú Dr. Pressing Lajossal

Szerző: 
Várszegi Zsolt

A Kineziológia Magazin 36. (2015/12) számában "Mesterportré" címmel interjú jelent meg Lílávadzsra Pressing Lajossal, melyet dr. Várszegi Zsolt készített. A kiadó szíves hozzájárulásával itt is közreadjuk az interjú szövegét. Az interjú 2. részét, amely a kereszténység és a buddhizmus összehasonlításával foglalkozik, ezen a linken olvashatjuk, a Buddhizmus és magyarság címmel megjelent harmadik rész pedig itt található.

dr.  Várszegi  Zsolt: Aki csak egy kicsit is megismerkedett a buddhizmussal, annak Dr. Pressing Lajos Lílávadzsrát nem kell bemutatni. Számomra ő az az ember, aki egyesíti a keleti és nyugati bölcsességet, és aki magyarul, az anyanyelvemen tudja számomra érthetően elmondani a csodálatos buddhista tradíciót. Hatalmas lexikális és gyakorlati tudással bír, minden keresőnek és nem keresőknek is ajánlom előadásait, tanfolyamait, könyveit, írásait, fordításait, illetve honlapját a http://dakiniland.net/ oldalt.

Napjainkban sikerorientált világban élünk, ahol mindent pénzben mérnek és a sikeres ember a példakép. Miért fontos nekem megvilágosodni, hiszen ha sikeres vagyok, mindent megkapok, hatalmat, vagyont, elismerést? Mit jelent megvilágosodni?

Dr.  Pressing Lajos: Az ember valójában nem vagyonra, hatalomra és elismerésre, hanem boldogságra vágyik. A pénz és a siker csupán alkalmasnak látszó eszközök ennek az életünket mozgató mély szükségletnek a kielégítésére. Ez azonban jórészt illúziókon alapul. A fogyasztói társadalom az anyagi értelemben vett érvényesülést propagálja, de ez önmagában nem vezet tartós boldogsághoz. Hiszen még az alapvető pszichológiai szükségleteink sem anyagi természetűek. Szeretetteljes emberi kapcsolatokat, meghittséget, az életünknek értelmet adó célokat, hitet, emberséget nem lehet pénzért vásárolni. Másfelől az anyagi bőségért az életünket átható stressz, versengés, időhiány és érzelmi kiégés formájában túl nagy árat fizetünk. A sikerek és megvásárolható javak rövid ideig tartó élvezetet nyújtanak, ezért sohasem elég belőlük. Amit egyszer megszereztünk, nem tesz boldoggá, hanem folyton újabb és újabb megerősítésre van szükségünk. Eközben az életünk gyorsan elszalad. A halál küszöbéről visszatekintve, amikor minden világi értéktől meg kell válnunk, fölismerjük, hogy az ilyen anyagi támasztékok mennyire üresek. Az élet egyetlen igazán fontos kérdésére sem adnak tartalmas választ.

A Buddha lényegében arra jött rá, hogy boldogság és szenvedés egyaránt a tudatból fakad. A hétköznapi ember figyelme teljesen kifelé fordult, és a tapasztalati jelenségekre tapad, miközben megfeledkezik az alanyról – a tapasztaló tudatról –, amelyben az egész életünk megformálódik. A külső feltételekben próbál biztonságot és kielégülést találni, s nem veszi észre, hogy azok tünékenységük és ellenőrizhetetlenségük miatt e remények beteljesítésére eleve alkalmatlanok. Hiszen még az emberi test is, amely az érzéki tapasztalást lehetővé teszi, rendkívül törékeny és rövid életű. Pedig a tapasztaló tudat, melynek vakságunkban hátat fordítunk, képes arra, hogy saját magában megtalálja a belső béke, a derű és a szeretet forrását, amely nem függ külső feltételektől. Ez a valódi boldogság, mert ha ezt elérjük, nem befolyásol többé minket a test állapota vagy a körülmények alakulása. A tudat ezen túlmenően is csodálatos képességek tárháza, amely észrevétlen marad, ha minden erőnket világi dolgok megszerzésére fordítjuk. Egy hasonlat szerint olyanok vagyunk, mint egy koldus, aki alamizsnáért könyörögve kívülről várja életére a megoldást, miközben nem veszi észre, hogy egy gyémántokkal teli kincsesládán üldögél. Ez a kincsesláda a saját tudatunk. A megvilágosodás azt jelenti, hogy az ember ráébred a valóságra: átlátja az anyagi lét ürességét és illuzórikus természetét, és fölfedezi a tudat valódi természetének csodáját.

dr.  Várszegi  Zsolt: Miért tapasztaljuk meg a tudat nem valódi, illuzórikus természetét? Ez nem a tudat része? Egyfajta mesterséges valóság?

Dr.  Pressing Lajos: A tudatnak természetesen az illúziók is részei, hiszen ő maga tapasztalja ezeket. A buddhista ismeretelmélet szerint az észlelés során magában a tudatban formálódnak meg azok a képzetek, fogalmak és jelentések, amelyek a megismerés tartalmát alkotják. Valaminek a tudatosulása a tudat észlelő működésének, a tapasztalt formát leképező belső átalakulásának élménye. Vagyis a tudat nem egy mozdulatlan „tükör”, hanem aktív folyamat, amely maga is tevékenyen közreműködik a tapasztalatok megalkotásában. Ennek az aktivitásnak legtöbbször nem vagyunk tudatában, hanem csak az eredményét, a tudat által megformált alakzatot érzékeljük. Létrehozásához azonban rengeteg energiára van szükség, az érzékszervi tapasztalatok és gondolatok szakadatlan áramlása nagymértékben leköti tudatunk erőit. Mivel a tudatosság alapját, az eszméletet a tudat energiája hordozza, a tapasztalásban az észlelések és gondolatok tudatosulása kiszorítja a tudat természetére, sajátos minőségére való eszmélést. Egyszerűbben fogalmazva: az élet során a tapasztalatok és gondolatok árama túlságosan magára vonja a figyelmünket, túl sok energiát fektetünk ezek átélésébe, s nem marad elég szabad energiánk az alany tudatosulásához.

Ha azonban megfeledkezünk az észlelőről, és nem látjuk át annak a megismerés folyamatában játszott aktív szerepét, az észlelt jelenségeket könnyen félreértjük. Azt hisszük, hogy függetlenek tőlünk, s kívánatos vagy taszító, kielégítő vagy frusztráló tulajdonságaikat önmagukban hordozzák. E félreértés folytán hibás attitűdök és életstratégiák alakulnak ki bennünk. Megpróbáljuk mesterségesen létrehozni és fenntartani az általunk kívánatosnak vélt tapasztalásokat, s elhárítani vagy kiküszöbölni a kellemetlennek érzett, feszültséget keltő jelenségeket. Ez nagy erőfeszítést kíván: egyre több energiát fektetünk a folyamatba, ami még inkább csökkenti az önmagunkra eszmélés esélyét, miközben megerősíti az illúzióinkat. Az ismétlődő észlelési és viselkedési minták szokásokká merevednek, amelyek a létrehozásukba fektetett energia folytán rendkívül ellenállóvá válnak a változásokkal szemben, s egyre jobban elburjánzanak. Az életünk során átélt tapasztalatok túlnyomó részét az ilyen módon kialakult szokástendenciáink hozzák létre, ezt nevezzük a buddhizmusban karmának. A kielégülés, amely a szokásszerű tapasztalásokból és magatartásokból fakad, rövid és átmeneti, miközben a karma hálójában egyre jobban elveszítjük szabadságunkat és a változó élethelyzetekhez való rugalmas alkalmazkodás képességét. Egyre kevesebb lesz a szabad energiáink is, ami hozzásegíthetne minket a nagyobb önismerethez, a tartós boldogság belső feltételeinek feltárásához. Az észlelési és gondolati folyamatokba való belefeledkezés így hosszú távon az egész életünket átható krónikus, nehezen megszüntethető szenvedés kialakulásához vezet.

dr.  Várszegi  Zsolt: Mindezek ismeretében hogyan tudok felépíteni egyszerű emberként egy helyes életstratégiát? Mi az, amit a lehető legegyszerűbben meg tudok tenni a megvilágosodásomért?

Dr.  Pressing Lajos: A teljes megvilágosodásig hosszú az út, de az első lépések megtételére mindenki képes. A rendszeres gyakorlás és a szemléletváltozás pedig már rövid távon is érezhető minőségi javulást hoz az életünkbe. A buddhizmus tanítása szerint az ember fejlődési lehetőségei korlátlanok: kellő szorgalommal minden tudás megszerezhető, s kifejleszthetők azok a képességek is, amelyekben születésünknél fogva esetleg gyengébbek vagyunk. Minden emberi élet magában hordja a Buddhává válás lehetőségét. Az ide vezető első lépés, hogy tudatosan kezünkbe vegyük a sorsunk alakítását, s megértsük felelősségünket a saját életünkért. Szakítanunk kell a mai világ rohanó, sokszor értelmetlen célokat hajszoló életformájával és az aktuális divatokkal, s gondoskodnunk kell arról, hogy legyen napi egy-két óra szabadidőnk a gyakorlásra és a spirituális tanulmányokra. A buddhizmussal kapcsolatban ma már magyar nyelven is könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre, ahonnan elsajátíthatjuk az alapokat. Miután megismerkedtünk a legfontosabb alapelvekkel, jól tesszük, ha keresünk magunknak egy hiteles és tapasztalt tanítót, aki eligazít bennünket a különféle módszerek, hagyományvonalak és tanrendszerek útvesztőjében. A rendszeres gyakorlásban sokat segít, ha csatlakozunk egy közösséghez, akikkel együtt meditálhatunk. A hasonló utat járó emberek társasága megerősíti törekvésünket, kitartóvá tesz, és inspirációt ad a nehézségek leküzdéséhez.

A meditáció terén az első lépés a tudatos jelenlét kifejlesztése. A buddhista megközelítés fontosnak tartja, hogy mindig tisztában legyünk azzal, hol és milyen állapotban vagyunk, mi zajlik éppen bennünk és körülöttünk, milyen erők hatnak a tudatunkra, mit szeretnénk elérni, s az, amit éppen teszünk, összhangban van-e a céljainkkal. Ez megelőz minden más gyakorlatot, hiszen ahhoz, hogy önmagunkon dolgozzunk, s fel tudjuk mérni gyakorlataink hatását, még a bennünk zajló legfinomabb folyamatoknak is tudatában kell lennünk. A tudatosság fejlesztésére kiterjedt gyakorlatrendszer szolgál, amely olyan egyszerű gyakorlatokkal veszi kezdetét, mint például a légzés követése, a testhelyzet tudatosítása, a bennünk kavargó érzelmek precíz azonosítása vagy a tudatállapotunk ellenőrzése.

Egy másik terület, ahol elkezdhetünk dolgozni magunkon, a környezetünkhöz és a többi élőlényhez való viszonyunk átalakítása. A buddhista etika alapja a minden élőlény iránti jóakarat. Meg kell tanulnunk, hogyan kerülhetjük el az ártalmas, mások számára bántó tetteket, szavakat és gondolatokat. Mindez azon a fölismerésen alapul, hogy nem határolhatjuk el magunkat a természet egészétől és a többi embertől. Valójában még csak nem is létezünk elkülönülten, másoktól függetlenül. Elképzelhetetlen, hogy egy ellenséges, konfliktusoktól terhelt környezetben, más élőlények súlyos szenvedéseit látva maradéktalanul jól érezzük magunkat. Lélektani tapasztalat, hogy a szeretteli, tartalmas emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak a boldogsághoz, mint bármely önző vágyunk kielégítése. A bölcs jógik már évezredekkel ezelőtt rájöttek, hogy a más emberekhez való viszonyunk alapvetően tanult mintákon alapul, így módunkban áll a szeretet és az együttérzés tudatos fejlesztése és megerősítése. A buddhista hagyomány számos gyakorlati módszert, meditációs technikát dolgozott ki erre a célra.

Miután megerősítettük a tudatosságunkat, és kialakítottuk a másokhoz való szeretetteli viszonyulást, elkezdhetjük azoknak a különleges képességeknek a fejlesztését, amelyek segítségével saját tudatunk mestereivé válhatunk. A legfontosabb ezek közül az elmélyült és összpontosított figyelem, a tetterő, a belső stabilitás, valamint az értelem tisztasága és élessége, mely lehetővé teszi az illúziók leleplezését és a valóság átlátását. Ezeknek a képességeknek a begyakorlására sajátos technikák szolgálnak, melyeket egy avatott tanító vezetésével sajátíthatunk el.

dr.  Várszegi  Zsolt: Hogyan hat a fejlődésemre, ha az önbizalomhiány egyik tünetét sem mutatva mélységesen lenézem a többi embert akár magamban, akár ennek hangot is adva, profánnak tartva az egyszerű hétköznapi embereket, magamat pedig fényben, a megvilágosodás útján járónak tartom? Milyen irányba tartok, ha a külsőségekre adok sokat, Buddha szobrokat helyezek jól látható helyekre, imafüzért morzsolgatok, Ázsiában buddhista templomoknál fényképeztetem magam, de mindeközben nem érint meg mélyen a hagyomány?

Dr.  Pressing Lajos: Az elbizakodottság nyilván hátráltatja a szellemi fejlődésünket, hiszen a Buddha tanítása szerint a szenvedést okozó tudati torzulások közül talán a legsúlyosabb az „én” valóságos, független létezésének érzete és az ebből fakadó túlzott egoizmus. Az önbizalomhiányban azonban ugyanez az énérzet fejeződik ki, csak negatív előjellel. Akár jobbnak, akár kevesebbnek érezzük magunkat másoknál, mindkét esetben saját énünket állítjuk előtérbe. Ahhoz, hogy képesek legyünk a fejlődésre, szükségünk van egy egészséges önbizalomra. Ez nem a másokkal való összehasonlítgatást jelenti, hanem a bizalmat saját képességeinkben, abban, hogy gyakorlással ki tudjuk javítani a hibáinkat, fejleszteni tudjuk a képességeinket, ki tudjuk bontakoztatni az emberséget és az együttérzést, a bennünk rejlő buddhatermészetet. Mindehhez ugyanakkor reális önértékelésre van szükségünk. A valóságnak megfelelően kell felmérnünk meglévő erényeinket, amelyekre támaszkodhatunk, és a hibáinkat vagy fogyatékosságainkat is, amelyeken még dolgoznunk kell. Ha az önmagunkról alkotott képünk túlságosan elrugaszkodik a valóságtól, akkor nem leszünk képesek meglátni, milyen területeken lenne szükségünk a változtatásra, mit kellene gyakorolnunk a továbblépéshez.

Ha abbahagyjuk önmagunk minősítését, és inkább a reális önismeretre törekszünk, ez a többi emberhez való viszonyunkat is át fogja alakítani. Az ítélkezés helyett őket is képesek leszünk olyannak látni, amilyenek a valóságban, tökéletlenségeikkel és erényeikkel együtt. Megértjük, hogyan vezetett függőségekbe ágyazott életük jelenlegi, szenvedésektől sújtott állapotukhoz. Ez azonban nem lenézést, hanem együttérzést ébreszt bennünk, hiszen látjuk, hogy mi is ugyanebben a cipőben járunk, hasonlóak a problémáink és az alapvető szükségleteink. Látjuk azt is, hogy a Buddhává válás lehetőségét, mint minden eszmélő lény, ők is magunkban hordják, tehát semmivel sem jobbak vagy rosszabbak nálunk. A többi lényhez való viszonyunkban tehát sokkal inkább egyfajta bajtársiasság, segítőkészség alakul ki, megértve a közös sorsunkból fakadó egymásra utaltságot.

A buddhizmus lényege nem a külsőségek, hanem az a megértés és emberség, amelyet a gyakorlásával kibontakoztathatunk. Minthogy az új beállítódások és képességek kifejlesztése tanuláson, a begyepesedett szokásaink átalakításán alapul, e folyamatot segíthetik a jól megválasztott külső körülmények. Ezek a külsőségek mintegy feltételes ingerként működnek, amelyek emlékeztetnek minket a szellemi céljainkra, felidézik bennünk a Dharmával kapcsolatban áltélt pozitív élményeinket, s erősítik az elkötelezettségünket. Segítenek kiszakadni korábbi, hétköznapi szemléletmódunkból. Ha olyan fokú ragaszkodás alakul ki bennünk ezek irányában, ami elhomályosítja a buddhista tan voltaképpeni értelmét, az természetesen nem előnyös. Erre mondták a régi mesterek, hogy az ember ilyenkor a Holdra mutató ujjat összetéveszti magával a Holddal. A buddhista módszerek gyakorlása ugyanakkor megtanít minket a folyamatos önkorrekcióra. Számos nyugati embert ismerek, akik eleinte főként a buddhizmus külsőségeit találták vonzónak vagy érdekesnek. Miután azonban ennek hatására elkezdtek komolyabban foglalkozni a tanításokkal, később eljutottak a megértés egy magasabb szintjére, ahol ezek a külsőségek már nem voltak annyira fontosak. Ezért nem ítélném el, ha valaki a buddhizmus külső kellékeit állítja előtérbe; vannak az ember fejlődésében olyan időszakok, amikor a szellemi fejlődéséhez több támasztékra van szüksége.

Kapcsolódó írások

Megosztás: