A harmadik pátriárka szútrája

Szeng-can

Part, magányos pad
Lílávadzsra Pressing Lajos fordítása             
Photo by Aurimas Gudas from FreeImages

„A tökéletes Útra való rálépés azok számára nehéz csak, akik elutasítanak vagy előnyben részesítenek dolgokat. Maradjatok mentesek a vonzalomtól és az ellenszenvtől, s a belátás a maga közvetlen tisztaságában megnyilatkozik. Elég egy hajszálnyi különbségtétel, s ég és föld máris végtelen távolságra került egymástól. Ha azt akarjuk, hogy itt és most megnyilatkozzék számunkra a valóság, nem szabad hagynunk, hogy a tudatunkba jó- és rossz-elképzelések hatoljanak. A jó és rossz közötti vívódás a szellem legsúlyosabb betegsége. Mindaddig, amíg nem sikerül a dolgok legmélyebb értelmébe hatolni, hiábavaló a szellem megnyugvására gondolni. Az Út üres és jeltelen, mint a mérhetetlen tér, s teljes: a legcsekélyebb mértékben sem érinti azt fennmaradás- és szétesés-elképzelés. Amint azonban megragadásra és elutasításra törekszünk, mindez máris fölismerhetetlenné válik. Ne hajszoljátok hát a jelenségformákat, mintha azok valódi dolgok volnának, s ne próbáljatok azzal az öncsalással szabadulni a fájdalomtól, hogy a jelenségek úgysem valódiak. Az egységben letisztuló tudatban eltűnik magától a fájdalom.

Ha minden mozgást leállítunk, hogy így hozzuk a tudatot nyugalomba, e nyugalomban ismét nyugtalanság gerjed; ha bármelyik szélsőségnél maradunk, az egységet örökre elveszítjük. Mindkét szélsőség előnyei veszendőbe mennek, ha az ember nem az őseredetire összpontosít. Aki csak a létezést ismeri el, az e létezés foglyává válik; aki csak az ürességet követi, az elzárja magát az ürességtől. A szavaink és a gondolataink, még ha pontosak és helyesek volnának is, sohasem felelnek meg a valóságnak; hagyjátok hát a beszédet és a gondolkodást, s nem lesz többé semmi, amit ne értenétek. Hogy tudná valaha is megérteni az Utat, aki nem tudja maga mögött hagyni a szavakat és gondolatokat? Térjetek vissza a gyökérhez, s rátaláltok az értelemre; aki csak a tükröződéseket kergeti, azok ősforrását elveszíti.

Nézzetek magatokba, s a láthatót és az ürességet máris egyaránt meghódítottátok. A hibás szemlélet okozza, ha a láthatóba vagy az ürességbe szédülünk. Nincs szükség az igazság keresésére; elég, ha előítéleteiteket és nézeteiteket föladjátok.* Ne tegyétek magatokévá a két szélsőséges álláspont egyikét se; ne kövessétek és ne vizsgálgassátok a kettősség-felfogásokat. A »van« és »nincs« jellegű gondolatok megzavarják és tönkreteszik a szellemet. Még ha a kettő az Egy révén látszik is megjelenni, ne csüngjetek az Egyen. A jelenségek hibátlanok, ha egyáltalán nem merül föl gondolat. Ha nincs hiba, nincsenek jelenségek; ha nem merülnek föl jelenségek, nincs tudat. Megszűnik a szubjektum, ha nincs többé tárgya, s megszűnik a tárgy, ha eltűnik a szubjektum. A tárgy csak a szubjektumtól való függésében valósul meg mint tárgy, s a szubjektum csak a tárgyától való függőségben létezik mint szubjektum. A két szélsőségen túli végső valóság az, hogy mindkettő egyformán üres. Lényegi ürességükben nem különböznek többé egymástól, s ez hordja magában mind a tízezer jelenséget.

Csak ha a finom és a durva között ingadozunk, kíséreljük meg valamelyik pártjára állni. A Nagy Út a maga lényegét tekintve mindent átfogó; könnyűnek vagy nehéznek nevezni egyaránt téves. Az értékelő ítéletek kétségbe és bizonytalanságba sodornak, hol túlzott hevességet, hol megrekedést idéznek elő. Kisszerű dolgokhoz mérték nélkül tapadva a tudat hibás utakra téved. Hagyjátok a dolgokat a maguk pályáján; ismerjétek föl, hogy azok lényege sem el nem távozik, sem helyben nem marad. Természetetek váljék az Úttá, s gond nélkül fogtok azon vándorolni. A megbéklyózott gondolatok elfordulnak az igazságtól, ám ellenük fordulva a tudat tompává és kedvetlenné válik. A sodródó szellemben zaklatottság gerjed, a meghasonlásnak viszont mi haszna van? Ha a legfőbb Egyet kívánjátok útitársul, ne gyűlöljétek a hat érzék világát. A Buddha igazságlátását csak azok érhetik el, akik a hat érzék világát igenlik. A bölcs nemcselekvő, a balga saját béklyóit kötözi. A Dharmában nincsenek különbségek; saját hajlamaik és vonzalmaik csak a balgákat kötik. Van-e nagyobb eltévelyedés, mint ha a gondolatokon valaki gondolati képződményekkel akar úrrá lenni? A nyugtalanságot és a tompaságot a nemtudás teremti; a bölcsesség nem kedvel és nem gyűlöl.

Minden, ami a két szélsőséghez tartozik, hibás gondolatokon alapul – olyan, mint egy álomkép, árnyék, levegőbe rajzolt virág. Mi értelme hajszolni ezeket? A nyereség és veszteség, »van« és »nincs« gondolatait tartsátok távol magatoktól: ha a szem nem csukódik le, hogy aludjon, nem keletkeznek rossz álmok; ha a tudat nem tesz különbséget, a világ minden jelensége egységet alkot. Hagyjátok, hogy az Egy mélységes titkával kioltsa a tévelyre való összes emlékezést. Engedjétek, hogy a minden létforma Egyként történő szemlélete visszavigyen benneteket az őseredeti olyansághoz. Így elfelejtjük a keletkezésüket, és semmi sem marad, ami alapján szembeállíthatnánk őket. Szemléljétek a mozgást úgy, mintha egy helyben állna, és nincs többé mozgás; kezeljétek a nyugvót úgy, mintha mozogna, s nincs többé nyugvás. Ha pedig a kettő nem lehetséges, az Egy is szertefoszlik. A végső ponton, a legvégső alapnál nincs többé mérték és szabály. Ha a tudat elfogulatlanná válik, eltűnnek a magok, és a tettek nem gerjesztenek többé gyümölcsöket. Ha nem jelentkezik többé gyanakvó kétely, akkor elhárulnak a szenvedélyek, s a hit sugárzása akadálytalanul átragyog.

Ha nem maradt semmi, akkor semmire sem emlékezünk többé; a teret az üresség világossága ragyogja be, amely feleslegessé tesz minden működést. Semmilyen megfontolás nem volna képes bennünket erre a pontra eljuttatni, semmilyen érzet nem hozhatja közel annak lényegét. Ez az olyanság valósága: az a transzcendens tartomány, ahol nincs többé ön-lényegiség, s nincs megkülönböztethetőség. Ennek az Egynek a megértése csak a »Nem Kettőn« keresztül lehetséges. A »Nem Kettőben« nem különül el többé egymástól semmi, s az mégis magába foglal minden dolgot. A tíz égtáj összes bölcse ebből az ősvalóságból merít. Az őseredeti forrás ugyanis túl van téren és időn, s tízezer év ugyanannyi számára, mint egy pillanat. Akár látjuk, akár nem, mindig és mindenütt jelenvaló. A legkisebb ugyanolyan, mint a legnagyobb, ha megfeledkezünk a határokról, s a legnagyobb ugyanolyan, mint a legkisebb, ha nem látunk körvonalakat. A létezés a nemlétezés egyik oldala; a nemlétezés a létezés egyik aspektusa. S ahol ez nem így van, azokban a régiókban ne hagyjuk időzni a tudatot.

Az Egy nem más, mint minden dolog, s a mindenség nem más, mint az Egy. Vegyétek föl ezt az alapállást, s nem kell többé egy gondolatot sem a nem végsőkre vesztegetnetek. A hit a szívben a »Nem Kettő«, s a »Nem Kettő« a szívben a hit.

Szólottam, de minek; hisz’ mit mondhatnának el szavak olyan dolgokról, amelyeknek nincs múltjuk, s nem ismernek se jövőt, se jelent?”