Madárka

Kis kacsa fürdik
fekete tóba
mért feketébe?
mért nem folyóba?

Mért ment az anyja
Lengyelországba?
Idegen földön
hogyan találja?

Tóból az égnek
mélyebb vizébe
úszik a téli
feketeségbe.

Suhogva mintha
hívna a szárnya
induljak én is
szálljak utána.

Kis kacsa fürdik
zöld bóbitája
lebukik, hajlong
zöldebb hínárba.

Kékes és fémes
szárnyai széle –
merül a tónak
fém-kék vizébe.

Tóban vagy égen
csillan a tolla?
Fordulj ki, fordulj
szép aranyalma.

Égi fa ágán
szép aranyalma
gurulj a földre
merülj a lombba

Ragyogj a lombban
holt fán foganj meg
gyümölcsöd érjék
tejfehér ködben

Kiszáradt fáknak
bimbózzon ága
te, aranyalma
légy koronája

kiszáradt fának –
elporlott kertben
nem földi lényed
sugara rejtsen.

Kiskacsa úszik
végtelen, széle-nincs fekete tóban
Úszik a tó is
csepp csak a még mélyebb, sötétebb éji folyóban.

Éji folyóban?
Kékben és zöldben, a sötétség alatti színes levegőben,
nappal és éjjel
pergő és tarka, mégis sötéten fénylő időben.

Kiskacsa fürdik
aranytűz alatta a tenger
kibukkan, kilobban
a tóból, az égból keletről a reggel

Kiskacsa úszik
hajnalból az éjbe, aranyról sötétre
festődik a szárnya.
Mint a madár, szállnék
a tóból az égig, aranyból sötétbe
utánad, utána.

Kiskacsa fürdik
tó vize csobban
szikrákat vet a
fény a habokban

Ég kékje cseppen
zöld tó vizébe
kiskacsa fürdik
szárnya szinébe.

Tóban vagy égen
csillan a tolla?
Fordulj ki, fordulj
szép aranyalma.

 
Fordulj ki, fordulj
szép aranyalma
fordulj az égről a földre
csöndben ragyogva

Árad a napfény
gurul Keletről Nyugatra kereke a Napnak
Te, aranyalma
ragyogj magadnak

Tompán világít
héjad alatt sötétje a barna magoknak
belőlük árad
fénye a halvány, áttetsző ezüst sugaraknak

Fordulj ki, fordulj
a fény aranyából az égi sötétbe
Nap voltál, Hold légy
pecsétet üss e lezárt, e titokzatos éjre.
 

Kiskacsa úszik
fekete tóba
suhan mint az éjszakának
fekete hajója

Kékes a tolla
zöldes a szárnya
csillogó-derengő hajnal
kék-zöld bóbitája

Látható hullámból úszik
láthatatlanságba
Mintha a hold és nap
egy korona volna
fordulj ki, hullj le a földre
szép-aranyos alma.

Kék a lába, zöld a szárnya
ó be gyöngyen jár
kék tóban, fekete tóban
úszik egy madár

Kék a lába, zöld a szárnya
ó be régen vár
zöld hajnalban, sötét éjjel
a vállamra száll

Kék a lába, zöld a szárnya
lelked e madár
kék égben, fekete vízen
hozzám visszajár

Madárka, madárka,
mondd, hová repültél?
Lélek, mondd, túl a világon
mily világba tűntél?

Madárka, mondd meg madárka
más egekre szálltál?
Kis királyné, elrepültél
vagy elszáradt falevélként
ősz sarába hulltál?

Vagy ahogy a földi vonzás
és a szél határán
két világ előtted nyíló
fényköd-ragyogásán

lebegsz s te magad is áttűnsz
párába-homályba,
én voltam, kit átvezettél
a másik világba?
 

Kis kacsa fürdik
fekete tóba,
árad, zúg az éjszakának
fekete folyója.

Víz színén úszik
száraz a szárnya
Mégis elmerült az éjnek
nedves anyagába.

Tónak és légnek
éles határán
hol siklik? – víznek vagy égnek
határtalanságán?

Csillog a tolla
lebben a szárnya
csillagok között suhanna
távolibb világba

Aranyos a tolla
égszínkék a szárnya
hajnalpírból déli fénybe
röppen a madárka

Súlytalan a lába
álomszép a szárnya
fehér földről ezüst égre,
hold tavára szállna

Aranyos a tolla
kényes-szép a lépte
ki látja már? átlebbent az
égi fényességbe

Tegnap este még leszállt az
éjszaka tavába
Holnap reggel tovaröppen
egy másik világba.