Bejelentkezés facebook-on keresztül

Bejelentkezés

Hogyan terjesszük ki az együttérzésünket

Előadó/szereplő: 
Robert Thurman
A felvételt készítette: 
TED

Nehéz mindig együttérzést mutatni - még szeretteinkkel szemben is. Robert Thurman elmondja, miért fontos, hogy még az ellenségeinkkel szemben is megtanuljunk együttérzőnek lenni. Ismerteti azt a hét lépésből álló meditációt, melynek segítségével együttérzésünket belső körünkön túlra is kiterjeszthetjük.

Robert Thurman híres tibetológus professzor, tudós és békeaktivista, aki számos fontos buddhista művet fordított le angol nyelvre. Ő az első amerikai, akit személyesen Őszentsége a Dalai Láma avatott buddhista szerzetessé.

Az előadás átirata magyar nyelven

(Skarka Cecilia fordításában)

Kezdésképp Einstein csodás megállapítását idézném, hogy ne érezzék kényelmetlenül magukat, hiszen a 20. század hatalmas tudósa szintén egyetért velünk, és erre buzdít bennünket. Ő azt mondta: "Az ember része az egésznek, annak, amit mi univerzumnak hívunk, egy olyan rész, melyet behatárol tér és idő. Úgy tapasztalja önmagát, gondolatait és érzéseit, mintha azok a többi résztől elszigeteltek lennének, s ez az elszigeteltség a tudat egyfajta optikai csalódása. Ez az érzékcsalódás számunkra olyan, mint a börtön, melyben személyes vágyainkra és a hozzánk legközelebb álló néhány ember iránti vonzalomra szorítkozunk. A mi feladatunk, hogy együttérzésünk körét kiszélesítsük, és ezáltal kiszabadítsuk magunkat ebből a börtönből, hogy minden élőlényt és a természet teljességét annak szépségében karjainkba zárjuk."

Einstein eme gondolata meglepően közel áll a buddhista pszichológiához, ahol is az együttérzést - a karunát, ahogy itt hívják - így határozzák meg: "Érzékenység más szenvedése iránt és az ennek megfelelő akarat, hogy a másikat ettől a szenvedéstől megszabadítsuk." Ez közel áll a szeretethez, mely az a vágy, hogy a másik boldog legyen. Ehhez persze az kell, hogy az ember maga is valamennyire boldog legyen és ezt az érzést meg akarja osztani. Ez tökéletes, mert homlokegyenest szembeállítja az énközpontúságot és az önzést az együttérzéssel, a másokkal való törődéssel, sőt, utal arra, hogy azok, akik megragadnak az önzésben, kilátástalanul szenvednek, míg azok, akik együttérzőek, szabadabbak, és értelemszerűen boldogabbak.

A Dalai Láma szokta mondani, hogy az együttérzés a legjobb barátja: segít, amikor felülkerekedik rajta a bánat és a kétségbeesés. Az együttérzés segít, hogy ne csak a saját szenvedését lássa, mint az elképzelhető legnagyobb és legszörnyűbb szenvedést és kitágítja tudatosságát mások szenvedése felé, az összes létező, még azok szenvedése felé is, akik az ő nyomorúságát okozták. A szenvedés tulajdonképpen olyan mérhetetlenül nagy, hogy a sajátja egyre jelentéktelenebbé válik. És elkezd túllépni a saját önzésén, és másokkal is törődik. Ez pedig azonnal jobb kedvre deríti, mert a bártorsága ettől felnő az alkalomhoz. Ezáltal a saját szenvedését használja fel, hogy abból kiindulva kiterjessze együttérzésének körét. Jó kis kollégája Einsteinnek, lássuk be.

Most pedig szeretnék elmesélni egy történetet, ez egy híres történet az indiai és a buddhista hagyományban. A szentéletű Aszangáról szól, aki Szent Ágoston idejében élt és olyan volt, mint egyfajta buddhista Szent Ágoston. Aszanga 800 évvel Buddha után élt. Elégedetlen volt azzal, ahogy az emberek azidőtájt Indiában a buddhista vallást gyakorolták.

Ezért így szólt: "Elegem van ebből. Senki nem él a tanítások szerint. A szeretetről, együttérzésről, bölcsességről és megvilágosodásról beszélnek, de cselekedeteik önzőek és szánalmasak. Buddha tanításának nincs többé hajtóereje. Tudom, hogy Buddha legközelebb néhány ezer év múlva fog eljönni, de most is létezik egyfajta mennyországban Maitréja néven. Így hát most visszavonulok, és addig fogok meditálni és imádkozni, amíg Maitréja Buddha meg nem jelenik nekem, tanítást nem kapok tőle, vagy valamit, amivel feléleszthetem az együttérzés gyakorlatát a mai világban."

Így hát elvonult. Három évig meditált, de nem látta meg az eljövendő Maitréja Buddhát. És utálkozva visszaindult. Ahogy így ment, meglátott egy embert, egy mókás kis embert, aki a hegyről levezető úton üldögélt. Egy vasdorong volt a kezében. És egy ronggyal dörzsölte. Aszanga kiváncsi lett, és így szólt: "Hát te meg mit csinálsz?" És az ember azt felelte: "Tűt készítek." Mire Aszanga: "Ez nevetséges. Nem lehet úgy tűt készíteni, hogy ronggyal dörzsölsz egy vasdorongot." Mire az ember: "Igazán?" Majd mutatott neki egy tál tűt. Mire Aszanga: "Jól van, értem." Visszament a barlangjába, és újra meditált.

Újább három év, jelenés nélkül. Megint nekiindul. Ezúttal le is ér a hegyről. És ahogy megy tovább, látja, hogy egy madár fészket rak egy sziklaszirtre. És ahol leszáll, hogy a gallyakat a sziklára tegye, a tollai hozzádörzsölődnek a sziklához. És bevésődött ott a szikla, 15-20 centis hasadék volt rajta, attól, hogy a madarak generációkon át tollukkal végigsimították. Mire a remete így szólt: "Jól van, értem." És visszament.

Újabb három év. Megint nem jelent meg Maitréja, kilenc év után sem. Megint elindul, ezúttal a víz csepeg, hatalmas mélyedést vájva a sziklába, ahová belefolyik. Így hát, újra visszamegy. 12 év és még mindig semmi. Teljesen ki van akadva. Már nem hajlandó jobbra vagy balra nézni sem, nehogy újabb bíztató dolgot lásson.

Megérkezik a városba. Teljesen össze van törve. És ott, a városban odamegy hozzá egy kutya - egy olyan ijesztő pára, amilyet szegény országokban lehet látni, sőt szerintem néhány helyen Amerikában is -, és egyszerűen rémesen néz ki. Aszanga felfigyel erre a kutyára, mert annyira szánalmas, ahogy próbálja magára terelni a remete figyelmét. Leül, ránéz a kutyára. És a kutya egész fertálya egyetlen nyílt seb, helyenként üszkös is. És a húsa tele van kukacokkal. Rémesen néz ki. Azt gondolja: "Hogy tudnám rendbehozni ezt a kutyát? Kitisztíthatnám legalább a sebeit és megmosdathatnám."

Így hát elviszi valami vízhez, s épp kezdené lemosni, amikor a tudatossága a kukacokra irányul. Nézi, nézi a kukacokat, és olyan kis helyesek. És olyan boldogan túrják a kutya hátsaját. "Nos, ha kitisztítom a kutyát, megölöm a kukacokat. Hogy lehet ez? Erről ennyit. Hasznavehetetlen ember vagyok, és nincs se Buddha, se Maitréja, és minden teljesen kilátástalan. És most még a kukacokat is megölöm?"

És egyszerre remek ötlete támad. Felvesz valami szilánkot, kivág egy darab húst a saját combjából, és lerakja a földre. Nem mondhatni, hogy az állatvédők jártak a fejében. Egyszerűen csak magával ragadta a helyzet. Azt gondolta: "Fogom a kukacokat és ráteszem erre a darab húsra, aztán kitisztítom a kutyát, aztán meg majd kitalálom, mihez kezdjek a kukacokkal."

Így hát nekilát, de nem tudja megfogni a kukacokat. Tekergőznek, elég nehéz őket megfogni. Végül így szól: "No, odanyújtom a nyelvem a kutya húsához. Akkor a kukacok átugrálnak a melegebb nyelvemre. A kutyát már kiszipolyozták. Aztán egyenként kiköpködöm őket a cuccra." Letérdel, és kinyújtja a nyelvét így -. Be kellett hunynia a szemét, annyira gusztustalan, a szagok, meg az egész.

És egyszercsak, egy hang hallatszik, hogy "pfft". Hátraugrik, és ott van - természetesen az eljövendő Maitréja Buddha. Gyönyörű jelenése van, szivárványos fények, arany plazmatest tele ékszerrel, rendkívüli, misztikus látomásban megpillantja őt. Annyit mond: "Ó." És leborul. De, ő is csak ember, máris a következő panaszán jár az esze.

Úgyhogy amikor felegyenesedik az első meghajlásból, így szól: "Uram, örülök, hogy látlak, de hol voltál 12 évig? Mi ez?"

És Maitréja így felel: "Veled voltam. Mit gondolsz, ki készítette a tűket, rakott fészket és csöpögött a sziklára neked, te tökfej?" (Nevetés) "A Buddhát kerested személyesen" - mondta. "Egészen eddig a percig nem volt benned valódi együttérzés. És amíg nincs benned valódi együttérzés, nem ismered fel a szeretetet." Maitréja ugyanis szanszkritül szeretet jelent, azt, aki szeret.

Aszanga kételkedve nézett. Mire ezt mondta: "Ha nem hiszel nekem, vigyél magaddal." Így hát fogta Maitréját - összezsugorodott egy golyóvá -, és felvette a vállára. Beszaladt a város piacterére, és azt mondta: "Örvendjetek! Örvendjetek! Az eljövendő Buddha eljött, előbb, mint a jóslatok ígérték. Itt van!" Nem telt belé sok, kövekkel kezdték dobálni őt -- nem itt Chautauquában történt,egy másik város volt -, mert ők egy háborodott, vézna jógit láttak, afféle hippit, ahogy vérző lábbal, rohadt kutyával a vállán azt kiáltozza, hogy eljött az eljövendő Buddha.

Természetesen kikergették a városból. De a város szélén egy idősebb hölgy, a temető egyik takarítója látott a vállán egy díszes lótuszt, azon egy díszes lábat, majd meglátta a kutyát, de Maitréja ékszerrel teli lábát látta, és adott egy virágot. Ettől felbátorodott Aszanga, és Maitréjával tartott.

Maitréja elvitte magával egy mennyországba, ahogy az a buddhista mítoszokban lenni szokott. Maitréja a mennyben tartotta őt öt évig, és öt bonyolult kötetben lediktálta neki, hogyan fejlesszük az együttérzésünket.

Úgy gondoltam, megosztom Önökkel ezeket a módszereket, vagy legalábbis egyet közülük. Egy híreset, a neve "az együttérzés kifejlesztésének hetes oksági módszere". Úgy kezdődik, hogy az ember először is azon meditál és azt vizualizálja, hogy minden élőlény egy, és mindannyian, még az állatok is, emberi alakban vannak. Az állatok valamelyik emberi életükben vannak. Az emberek pedig emberek. És ezután, közöttük, a barátaira és a szeretteire gondol. És az ellenségeire, valamint a semlegesekre. Majd megpróbálja ezt mondani: "A szeretteimet szeretem. De ők végülis kedvesek hozzám. Veszekedtem velük. Néha barátságtalanok voltak. Mérges voltam. A testvérek veszekedhetnek. Szülők és gyermekek is veszekedhetnek. Vagyis, ha úgy nézzük, azért szeretem őket annyira, mert kedvesek hozzám. A semlegeseket nem tudom. Ők talán teljesen rendben vannak. Aztán az ellenségeimet nem szeretem, mert gonoszak hozzám De valakikhez ők is kedvesek. Lehetnék én is egy azok közül."

A buddhisták úgy gondolják, hogy mivel mindannyiunknak voltak előző életei, úgy gondolják, hogy végtére is, mind voltunk már valamikor rokonságban egymással. és mindeki, Önök is mind, a buddhista nézőpont szerint valamelyik korábbi életükben - bár nem emlékeznek rá, ahogy én sem -, voltak már az anyám - ezúton kérek bocsánatot a sok bosszúságért, amit okoztam. És ugyanígy, én is voltam az Önök anyja, voltam nő, és mindannyiuknak voltam anyja egy korábbi életemben. a buddhista felfogás szerint. Ebben az életemben nagyszerű anyám van. De Önök mindannyian valamiképpen részei az örök anyának. Önöktől hallottam ezt a kifejezést, "az örök anya", ezt mondták. Ez csodálatos. Hát így csinálják a buddhisták. Az ateisták, keresztények gondolhatják azt, hogy minden élőlény, még az ellenségeim is, Isten gyermekei. Így ebben az értelemben rokonok vagyunk.

Vagyis először megteremtjük az egyenlőség alapját. Majd pedig csökkentjük egy kicsit a szeretteink iránti ragaszkodást - csak a meditáció erejéig - , és tudatunkat kinyitjuk azok felé, akiket nem ismerünk. Határozottan csökkentjük az ellenségeskedést, hogy "Nem akarok együttérző lenni velük", azokkal, akiket rossz fiúknak tartunk, akiket gyűlölünk és akiket nem szeretünk. És már nem gyűlöljük őket. Vagyis egyenlőséget teremtünk. Ez nagyon fontos.

A következő dolog az anya felismerése. Ez azt jelenti, hogy mindenkire ismerősként, családtagként tekintünk. Kiterjesztjük magunkat. Előhívjuk azt az érzést, amikor egy anyára emlékezünk, és a meditációban kiárasztjuk ezt minden létezőre. És meglátjuk az anyát minden élőlényben. Látjuk az anyai tekintetet, ahogy erre a gyermekre néz, aki egy csoda, melyet - emlős lévén - a saját testéből teremtett ahol igazi együttérzéssel van a másik iránt, és teljesen azonosul vele. Gyakran annak a másiknak az élete sokkal fontosabb, mint a sajátja. Ezért ez a legerőteljesebb formája az önfeláldozásnak. Az anya az ember számára minden önfeláldozás mintaképe a szellemi hagyományokban. Így addig elmélkedünk, míg meg nem látjuk ezt az anyai kifejeződést minden létezőben.

Az emberek kinevetnek, mert azt szoktam mondani, hogy Cheney mamán szoktam meditálni, mintha ő lenne az anyám, mikor, valójában nagyon bántott, hogy olyan gonosz dolgokat művelt Irakban. George Bushon is szoktam meditálni. Ő női alakban egy elég aranyos anyuka. Kis füle van, mosolyog és a karjaiban ringat. És gondolataimban szoptat engem. Szaddam Husszein komoly bajsza problémát jelent. De anyaként gondolunk rá.

Így kell csinálni. Fogunk valakit, aki furcsának tűnik, és megnézzük, hogyan lehetnének ismerőseink. És ezt csináljuk egy darabig, amíg ténylegesen így nem érezzük. Ezt minden létező iránt érezhetjük. Senki nem idegen. Ők nem "mások". Csökkentjük az élőlények másságának érzését. Ezután továbblépünk, és felidézzük az anyák kedvességét általában, ha emlékezünk a saját édesanyánk kedvességére, ha emlékezünk a társunk kedvességére, vagy aki maga is anya, hogyan viszonyult a gyerekeihez. És az ember nagyon érzelgőssé válik. Lehet, hogy sír is, talán a hála és a kedvesség érzése miatt. És akkor érzéseinken keresztül eljutunk oda, hogy mindenkiben megvan ez az anyai potenciál. Minden élőlény, még az is, aki a leggonoszabbul néz ki, lehet anyaian gondoskodó.

És ezután a harmadik lépésként továbblépünk a hála érzéséhez. Az ember viszonozni akarja mindazt a kedvességet, melyet valamennyi létező tanúsított iránta. Negyedik lépésként pedig elérkezük a szeretethez. A fenti gyakorlatok mindegyikét végezhetjük hetekig, hónapokig vagy napokig, attól függően, hogyan csináljuk, vagy folyamatosan is végezhető ez a meditáció. És aztán arra gondolunk, hogy milyen csodálatosak is az élőlények, amikor boldogok, amikor elégedettek. És minden lény gyönyörű, ha belül boldogság tölti el. Az arcuk nem ilyen. Amikor dühös, akkor minden lény ronda, de amikor boldog, akkor gyönyörű. És így az élőlényeket egy lehetséges boldog állapotban látjuk. És az ember szeretetet érez irántuk, azt akarja, hogy boldogok legyenek, még az ellenségei is.

Igazából nagyon is logikus ezt akarni... Irreálisnak tartjuk, amikor Jézus azt mondja, szeresd elleségedet. Jézus ezt mondja, mi meg azt gondoljuk, irreális, valahol spirituális és magasztos, és hogy "Szép, hogy ezt mondja, de én nem tudom megtenni". Pedig ez tulajdonképpen nagyon is gyakorlatias. Ha szereted az ellenségedet, az azt jelenti, hogy azt akarod, hogy az ellenséged boldog legyen. Ha az ellenséged tényleg boldog lenne, miért is vesződne azzal, hogy az ellenséged legyen? Milyen unalmas is téged üldözni. Pihenne valahol, és jól érezné magát. Vagyis mégiscsak van értelme annak, hogy azt kívánjuk, az ellenségünk boldog legyen, mert akkor nem lenne többé az ellenséged, hiszen az olyan fárasztó.

Mindenesetre ez a szeretet. Aztán pedig az ötödik lépés az együttérzés, az egyetemes együttérzés. Itt minden létező valóságára tekintünk. És ahogy nézzük őket, látjuk, hogy érzik magukat. És az ember észreveszi, hogy ők, többnyire, milyen boldogtalanok valójában. Látjuk az emberek ráncos homlokát. És észrevesszük, hogy ők még önmagukkal szemben sem együttérzőek. A kötelességtudat hajtja őket: "Meg kell szereznem. Többre van szükségem. Nem vagyok értékes. Csinálnom kéne valamit." És idegesen rohangálnak össze-vissza. És magukban úgy gondolják, hogy ez valami macsó dolog, szigorú fegyelem. Ám valójában kegyetlenek önmagukhoz. És persze másokhoz is kegyetlenek és kíméletlenek. És így soha nincs pozitív visszacsatolás. És minél sikeresebbek, minél több hatalmuk van, annál boldogtalanabbak. És ennél a pontnál érez az ember igazi együttérzést irántuk.

Ekkor úgy érezzük, muszáj valamit tennünk. Ez a motiváció. De remélhetőleg gyakorlatiasabb dolgot teszünk, mint szegény Aszanga, aki a kutyán lévő kukacoknak akart segíteni, mert neki is megvolt ez a motivációja, és akárki is került eléje, azon segíteni akart. Ez persze nem volt túl gyakorlatias. Létre kellett volna hoznia egy állatvédő egyesületet a városban, és szakértő segítséget igénybe venni a kutyák és a kukacok megsegítésére. És biztos vagyok benne, hogy később megtette. De ez csak a lelkiállapotot tükrözi.

A következő lépés -- a hatodik lépés, az egyetemes együttérzés után -- ez pedig az, amikor mások szükségleteivel igaz módon összekapcsolódunk, és önmagunk iránt is együttérzést tanúsítunk, és nem --- ez nem csak érzelgősség. Lehet, hogy félünk valamitől. A rosszfiú egyre boldogtalanabbá teszi magát azzal, hogy egyre gonoszabb másokkal, és a jövőben ezért különböző módokon megbűnhődik. A buddhizmusban az ilyenek jövendőbeli életükben kapják meg ezt a büntetést. Az istenhívő vallásokban persze Isten vagy valaki hasonló bünteti meg őket. A materializmusban úgy gondolják, hogy kiszállnak az egészből azzal, hogy nem léteznek, hogy meghalnak, pedig nem. Így hát újraszületnek, tudják, mint...

Ennek részleteibe itt nem megyek bele. A következő lépést viszont úgy hívják, egyetemes felelősség. És ez nagyon fontos - az Együttérzés Nyilatkozata el kell vezessen bennünket a valódi együttérzésen keresztül az egyetemes felelősség kifejlesztéséhez. Ez ugyanazt jelent, mint Őszentsége a Dalai Láma nagyszerű tanítása, melyet mindenütt tanít, és amelyről azt mondja, hogy ez az emberiség közös vallása, a jóság. A jóság egyetemes felelősséget jelent. Azt jelenti, hogy bármi történjék is másokkal, az velünk történik, felelősek vagyunk érte, el kell fogadnunk és tenni, amit tudunk, akármilyen kicsit tudunk is tenni. Mindenképpen meg kell tennünk. Nem lehet nem megtenni.

Ez végül egy új irányt hoz az életünkbe, ugyanannyira élünk önmagunkért és másokért, és észrevesszük ezt a boldogságot a magunk számára -- és örömben és boldogan élünk. Nem szabad azt hinnünk, hogy az együttérzéstől nyomorúságosak leszünk. Az együttérzés boldoggá tesz. Az első, aki boldog lesz, ha nagymértékben együttérzőek vagyunk, az mi magunk leszünk, akkor is, ha még nem tettünk semmi másokért. Habár a tudatunkban bekövetkező változás már önmagában tesz valamit másokért. Érzik ezt az új minőséget bennünk, és már ez segít nekik, példát állít eléjük.

Az együttérzéstől mentes óra ott azt mutatja, hogy vége.

Gyakorolják tehát az együttérzést, olvassák a nyilatkozatot, terjesszék, és fejlesszék ki önmagukban. Ne csak gondolják, hogy ó, én együttérző vagyok vagy nem vagyok együttérző, ne higgyék, hogy ebben megragadnak. Ez az érzés fejleszthető. Csökkenthetik az "együttnemérzést", a kegyetlenséget, az érzéketlenséget, mások elhanyagolását. Vállaljanak egyetemes felelősséget értük, és akkor Isten is mosolyogni fog, az örök anya is mosolyogni fog, de még Karen Armstrong is mosolyogni fog.

Köszönöm szépen.

Megosztás: