Jóga és indiai bölcselet

Gyakorlás

Holdüdvözlet

Jegyzet

A holdüdvözlet (candra-namaskāra) egy a napüdvözlethez hasonló, kétszer tizennégy ászanából álló összetett gyakorlatsorozat, melynek ma már inkább csak a testi vonatkozásai közismertek. Pedig e gyakorlatsor valójában önálló meditációs szádhanát alkot.

Mantrák

Imamalmok

Mi a mantra?

Buddha FM interjú 2016

Ebben az interjúban, amely a Buddha FM rádió ÁTJÁRÓ című műsorában hangzott el, Horváth Zsófia beszélget Pressing Lajos Lílávadzsrával a mantrák mibenlétéről, eredetéről, fajtáiról, átadásáról és gyakorlatáról. Dióhéjban minden, amit a mantrákról tudni kell.

Írások

A sötét korszak és a szellemi megvakulás a keleti bölcselet tükrében

Párbeszéd a sötétről

Ebben a tanulmányban a vakság és a látás, valamint az ezektől elválaszthatatlan világosság és sötétség metaforikus jelentéseit járom körül a keleti spirituális hagyomány, ezen belül is elsősorban a buddhizmus tanításai fényében. Bemutatom azokat a személyes élményeimet, amelyek segítettek föltárni a szellemi vakság természetét.

Könyvajánló

Adomány a honlaphoz

Felajánlás
  • Miért kérem a felajánlást?
Kedves Látogatóm!      
Kérlek, ha értékesnek találod ennek a Weboldalnak a tartalmait, lehetőséged szerint járulj hozzá az oldal fenntartásához, fejlesztéséhez és terjesztéséhez! Egy ilyen oldal fejlesztése és üzemeltetése jelentős, a látogatók által nem érzékelt költséggel jár (pl. szerverbérlet és adatátvitel díja, szoftvervásárlás- és fejlesztés, tartalmak előállítása). Ha fizetőssé tenném az oldalt, ez sokakat kizárna ezekből a tanításokból. Szeretném, ha e tartalmak a Dharma szellemében szabadon hozzáférhetők maradnának. Ezért kérem mindazokat, akik értékesnek látják az itt közölt műveket, lehetőségük szerint segítsék munkámat önkéntes adományaikkal. Köszönöm!
  • Hogyan küldhetünk adományt?
Kattints az Adomány gombra. A fizetés történhet PayPal számláról vagy egyszerűen bankkártyáról, a PayPal biztonságos banki rendszerén keresztül (PayPal számla nyitása nem kötelező). A fizetési oldalon az adomány összegét magyar forintban (HUF) szíveskedjél megadni. A PayPal lehetővé teszi kis összegű adományok, akár 500 Ft gazdaságos átutalását is. A megjelenő adományküldő lapon írd be a felajánlott összeget. Ha bankkártyával szeretnél fizetni, válaszd a "Fizetés bank- vagy hitelkártyával" lehetőséget. Ha banki utalással szeretnél adományt küldeni, a bankszámlaszámom 12600016-12091667-36338449. A közlemény rovatban az "Adomány" megjelölést szíveskedjél feltüntetni.
  • Cégek részére
Cégek és rendszeres támogatók részére szponzorálási lehetőség is nyitva áll, ebben az esetben a támogatók neve, logója és honlapjának linkje elhelyezésre kerül a jobb oldali navigációs sávban, amely a honlap minden oldalán megjelenik. A szponzori szerződés iránt érdeklődő támogatókat kérem, vegyék fel velem személyesen a kapcsolatot a honlap kapcsolatfelvételi űrlapján keresztül.

A honlap támogatói

Rainforest Consulting