Bejelentkezés facebook-on keresztül

Bejelentkezés

Buddhizmus és kereszténység - interjú Dr. Pressing Lajossal

Szerző: 
Várszegi Zsolt

A Kineziológia Magazin 38. (2016/4) számában "Mesterportré 2. rész" címmel interjú jelent meg Lílávadzsra Pressing Lajossal, melyet dr. Várszegi Zsolt készített. A kiadó szíves hozzájárulásával közreadjuk az interjú szövegét. Az interjú első részét erre a linkre kattintva, a júniusi számban megjelent folytatását pedig itt olvashatjuk.

dr.  Várszegi  Zsolt: Folytatjuk a Dr. Pressing Lajos Lílávadzsra buddhista  mesterrel  a  Kineziológia  Magazin  2015/decemberi  számában  megjelent  interjút. Dr. Pressing Lajos Lílávadzsra magyarként, anyanyelvünkön magyarázza el nekünk a buddhista bölcsességet. Aki szeretne alaposabban is megismerkedni tanításaival, előadásaival, könyveivel vagy személyesen is felvenné a kapcsolatot, honlapján a http://dakiniland.net/ oldalon találhat erre lehetőséget.

Nagy sikerű előadásokat tart a keresztény evangéliumi tanítások és a buddhista hagyomány hasonlóságairól. Hogyan összegezhetők röviden a legfontosabb egyezések a két hagyományban?

Dr.  Pressing Lajos: A buddhista és a keresztény vallás formai megjelenését, bölcseletét,  hangsúlyait és nyelvezetét tekintve nagyon eltérő irányba fejlődött, és felületesek lennénk, ha az emberiség e két nagy szellemi hagyománya között egyenlőségjelet tennénk. Ha azonban visszamegyünk a gyökerekhez, mégis fölfedezhetjük a közös szálakat. Olyan ez, mintha a kertünkben egy cseresznyefa meg egy körtefa nőne egymás mellett. A kettőt nem lehet összekeverni, de ha kiássuk a gyökereket, észrevesszük, hogy mindkettő ugyanabból a talajból sarjadt, és amíg élnek, ugyanabból táplálkoznak. Mindkét hagyomány azt állítja, hogy a végső, nem viszonylagos igazságot tanítja. Kétféle abszolút valóság azonban lehetetlen, különbség csak a leírására használt nyelv és az átéléséhez vezető út tekintetében mutatkozhat. Minél közelebb vagyunk a forráshoz – a Jézus, illetve Buddha által közzétett kinyilatkoztatáshoz  –, a különbségek annál inkább elenyésznek, és a szavak mögött fölsejlik a szellemi valóság: a közös talaj, amelyből mindkettő kibontakozott. Ahogy Gandhi fogalmazza, „Istennek nincs vallása”; szüksége sincs ilyesmire, hiszen ő maga az igazság. Jézus éppoly kevéssé volt keresztény, mint amennyire Buddha buddhista; ők egyszerűen csak tanították az igazságot, amire ráébredtek, és amellyel bizonyos értelemben eggyé váltak. Módszerem az volt, hogy félretettem mindazt, amit a keresztény hittan és teológia a vallásról hirdet, és kizárólag Jézusnak az evangéliumokban fennmaradt szavait vizsgáltam, vajon értelmezhetők-e a Buddha tanításainak tükrében. Az eredmény legmerészebb várakozásaimat is fölülmúlta: ha megtaláljuk a szemantikai kódot, a jézusi evangéliumok minden nehézség nélkül lefordíthatók a buddhista szent iratok nyelvére.

Az etikai felfogás hasonlóságát már rég fölfedezte az összehasonlító vallástudomány,  a „törvény” betűje mindkét hagyományban feloldódik a szelídség, szeretet, mértékletesség és megbocsátás szellemében. Bár Jézus épp úgy nem törölte el a mózesi törvényt, mint ahogy Buddha sem vetette el az Indiában ennek megfeleltethető karma tant, az emberiesség és együttérzés előtérbe állításával ők ketten új etikai dimenziót nyitottak az emberi kultúra fejlődésében, amely a korábbi erkölcsi parancsolatokat is új, tágabb összefüggésbe helyezte. Ezek a hasonlóságok azonban csupán egy mélyebb és lényegibb párhuzam következményei, nevezetesen, hogy mindkét vallásalapító a megváltás üzenetét nyilatkoztatja ki. Buddha tanai ugyanúgy a korabeli indiai szellemiségből nőttek ki, mint ahogy az újszövetség is az ószövetség szerves folytatódása. Mégis, a korábbi vallásossághoz képest, amely a hangsúlyt a teremtésre és a földi életnek az isteni rendben való megalapozására helyezte, Jézus és Buddha tanításaiból egyaránt a földi nyomorúságból való felszabadulás, az üdv lehetősége tárul elénk. Más nem is nagyon érdekli egyiküket sem. Ez a két hagyomány között szerintem annyira szoros rokonságot teremt, hogy a kereszténység és a buddhizmus szellemi értelemben közelebb áll egymáshoz, mint az újszövetség az ószövetséghez, vagy a buddhizmus a hinduizmushoz. Ehhez képest az, hogy a végső valóságot Atyának, a tudat valódi természetének vagy dharmakájának, ennek a világban való megnyilatkozását pedig Fiúnak, szellemi világosságnak vagy szambhógakájának nevezzük-e, másodlagos, inkább nyelvhasználati és módszertani, semmint lényegi kérdés.

A buddhizmus és kereszténység között gyakran hangoztatott különbség, mely szerint előbbi az önmegváltást, utóbbi pedig a Krisztus kegyelme általi üdvözülést hirdeti, szintén a későbbi hitmagyarázatok álláspontja. Egyfelől a kegyelem szükségessége, bár más megfogalmazásban, a buddhista tanban is jelen van, másfelől az evangéliumokban Jézus is lépten- nyomon emlékeztet minket arra, hogy követőinek önmagukban kell megtalálniuk azt, amit ő képvisel. Lukács evangéliumának 14, 27. versszaka – „És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam nem jő, nem lehet az én tanítványom” – csupán egy, viszonylag ismertebb ezek közül. A spirituális fejlődéshez a magasabb természetünkből áradó segítségre, valamint a saját gyakorlásunkra és erőfeszítésünkre egyaránt szükség van, e felől egyik nagy Mester sem hagy kétséget.

Az ilyesfajta vizsgálódások egyfelől azért fontosak, mert számunkra, európai buddhisták számára, akik keresztény környezetben születtünk és nevelődtünk, megkönnyíti a keleti tanok befogadását. Olyan utakat nyit, amelyeken keresztül nemcsak az értelmünkkel, hanem a szívünkkel – az érzéseink és intuíciónk szintjén – is könnyebben hozzáférhetünk ezek lényegi mondanivalójához. A kurzusaimat azonban sok olyan keresztény is látogatta, akik nem kívántak buddhistává válni. Az evangélium buddhista nézőpontból elvégzett újraolvasása számukra is sok új nézőpontot, friss gondolatot és inspirációt adott, ami megerősítette őket saját hitükben.

dr.  Várszegi  Zsolt: Felületesen nézve a kereszténység Isten fogalma egyértelműnek tűnhet, de a keresztény misztikusokat olvasva nem az, keveseknek adatik meg Isten megértése, „színe látása”. A buddhizmus Istenről milyen tanítást ad? A sátán és bűnbeesés hogyan jelenik meg a buddhista tanokban?

Dr.  Pressing Lajos: A fogalmaknak tulajdonított jelentések gyakran elrejtik előlünk a valóságot ahelyett, hogy közelebb vinnének annak megtapasztalásához. Sok olyan fogalmat használunk ugyanis, amelyek nem tényszerű megfigyeléseken, hanem spekulatív nézeteken, véleményeken vagy emberi képzelődésen alapulnak. Míg Jézus számára Isten tapasztalati bizonyosság lehetett, követői legtöbbször már csak az általa adott tanítások magyarázata és értelmezése alapján alakították ki istenképüket. A fogalmak nem léphetik át a korlátozott emberi tudás határait, ezért a végső valóság, különösen a természetfölötti megértésére eleve alkalmatlanok.

A buddhizmus kezdetektől fogva tisztában volt a fogalmi megismerés korlátaival, ezért következetesen kerülte, hogy a végső dolgokról félreérthető kijelentéseket tegyen. A különféle istenségek és magasabb világok létezését nem vitatta, de nem is különösebben foglalkozott velük, mivel ezek nem tartoznak a végső dolgok körébe. Arról a transzcendens valóságról viszont, ami a jézusi kinyilatkoztatással párhuzamba állítható, a buddhizmus kizárólag negatív fogalmakban beszél. Nem mond semmit arról, hogy mi az és milyen, hiszen tudja: ha bármit állítana erre vonatkozóan, saját korlátolt elképzeléseinket erősítené meg. Ehelyett inkább arra mutat rá, hogy mi nem az, ezzel segítve előítéleteink és tévképzeteink eloszlatását. A buddhista tan a valóságra vonatkozó elméletek és hitrendszerek helyett fontosabbnak tartja azoknak a gyakorlati módszereknek az áthagyományozását, amelyek e valóság közvetlen átéléséhez vezetnek.

A sátánhoz hasonló fogalom a buddhizmusban is létezik, mint a szenvedések körforgását fenntartó erők megszemélyesítése, mi Márának hívjuk őt. A buddhizmusnak azonban nincs kétsége afelől, hogy ő és segítői – az érzéki dolgok és az „én” valóságosként észlelése, a romboló érzelmek szokásmintái, az önzés és a gőg, az élvezetvágy – nem valahonnét kívülről kísértenek minket, hanem saját tudatunk romlottságai.

Párhuzamot mutat a kereszténységgel, hogy az ember közönséges állapotát a buddhista tan szintén tökéletlennek, erkölcsi értelemben is rongáltnak látja. Fontos különbség ugyanakkor, hogy ezt az állapotot a buddhizmus nem köti a bűnbeeséshez hasonlítható történeti eseményhez. Az erkölcsi romlást sokkal inkább a nem tudás következményének tartja, vagyis a megismerés fogyatékosságainak tudja be. A bűn alapja az a téveszme, hogy az önzés, a mohóság és az agresszió megoldhatja problémáinkat, és boldogsághoz vezethet. Ha sikerül ezt a félreértést eloszlatni, és megértjük, hogy mindez éppen ellenkező hatással jár – önmagunknak és másoknak csak még több szenvedést okozunk –, akkor képesek lehetünk arra, hogy megszabaduljunk a bűntől, kijavítsuk negatív szokásainkat, és emberségesebbé váljunk.

Kapcsolódó írások

Megosztás: