Életünk egyetlen bizonyossága, hogy egyszer véget ér, miközben a halálunk időpontját illetően teljes bizonytalanságban vagyunk. Ahhoz, hogy jól éljünk, és a rendelkezésünkre álló időt értelmesen kihasználjuk, választásaink során hétköznapi illúzióink helyett a halál tényére is tekintettel kell lennünk. Jól meghalni pedig csak akkor tudunk, ha értelmes és teljes életet éltünk.
Míg a materialista világkép a halálban a megsemmisülést látja, a buddhista hagyomány sokkal inkább az állandó változás egy kiemelten fontos szakaszának tekinti, amely lehetőséget ad az élet gyökeres megújulására. Amikor a körülményeink átalakulnak, kizárólag saját képességeinkre, tudatunk belső erőforrásaira támaszkodhatunk. Mind a halálra, mind pedig az életre való felkészülés a belső stabilitás és az összeszedettség, a tudatosság és az önuralom, a bizalom, az új iránti nyitottság és az élet felé való szeretetteljes, felelős és gondoskodó hozzáállás kifejlesztésén alapul.
A 2023 őszi félévben folytatjuk a higgadt elmélyedésre irányuló meditáció szisztematikus elsajátítását, amely nemcsak az álomjógának, hanem a halálra való felkészülés vizualizációs gyakorlatainak is az alapja. Áttekintjük a „megvilágosodási tényezők” (szambódhjanga) kifejlesztésének módszereit, és a hagyományos meditációs tárgyakon folytatott gyakorlás sajátosságait.
A rendezvényt alapvetően személyes jelenléttel tartjuk. A Szegedtől távol élők részére az online részvétel lehetőségét valós időben továbbra is biztosítjuk (az eseményről videófelvétel nem készül). Az online közvetítésekre a következő űrlap beküldésével lehet regisztrálni:
https://docs.google.com/forms/d/1vBxh9L0flEDWYlmJMIUxq_OTMsE8GNhCutmRdn…
Akik korábban már jelentkeztek az online közvetítésekre, nem szükséges újból regisztrálniuk, a linkeket a félév első foglalkozása előtt automatikusan megkapják.