Az idő homokján

Az idő olyan, mint a futóhomok, nem a miénk az a hely, ahol állunk.
                                                                  (Murakami Haruki)

Ahhoz képest, hogy a homokozás, a homokformázás és -építés gyermekkorunk meghatározó játéka, meglepő, mennyire csekély a művészeti alkalmazása és jelentősége, és ami létezik ezen a téren, az is kevéssé közismert. Pedig Cakó Ferenc személyében nekünk, magyaroknak is van egy világszínvonalú, számos nemzetközi díjat nyert homokanimációs művészünk. Ráadásul a homokban rejlő képzőművészeti lehetőségek ősidők óta ismertek: az észak-amerikai navajo indiánoknál például gyógyításra használták a törzs varázslója által homokból gondosan megformált képeket, amelyek hitük szerint kaput nyitottak a szellemvilágra. A tibeti buddhizmusban pedig a beavatási rítushoz használt, bonyolult szimbolikájú meditációs mandalákat szórják ki hetekig tartó elmélyült munkával az erre speciálisan kiképzett szerzetes művészek. A hatalmas munkával elkészült alkotást a rítus befejezése után természetesen összesöprik, visszaoldva a létrehozott formákat forrásukba, az ürességbe. Épp úgy, ahogy a Természet is teszi ezt az általa létrehozott formákkal a maga szüntelen teremtő lüktetésében.

Talán épp emiatt nem volt népszerű anyag a homok a nyugati művészetben, mely a mulandóság könyörtelen törvényével szembeszegülve újra meg újra valami maradandót kísérelt meg létrehozni, szinte kétségbeesett erőfeszítéssel keresve a tűnékeny formák héja alól kibontható örökkévalót. A művészet csak azt követően fedezte fel újból a homokban az annak rendkívüli képlékenységéből és instabilitásából adódó formaképzési lehetőségeket, hogy az egyre nagyobb sebességre váltó, a tartósság illúzióját végleg leromboló modernkori fejlődés létrehozta saját jellegzetes rövid idejű és pillanatnak szóló műfaját, a filmet. Az 1960-as évek vége felé született homokanimáció nemcsak szellemében, hanem technikájában is szorosan kötődik a filmhez, bár van olyan formája, melyet élő performanceként is művelnek.

A homokanimáció kifejezés valójában két különböző műfajt takar: az egyikben egyenként formálják meg a színes vagy egyszínű homokból a képeket, melyeket lefényképeznek, és ezekből a hagyományos animációs film technikájával rakják össze, kockáról kockára a kész filmet. A másik esetben a művész folyamatos mozgással rajzol a homokba, melyet egy alulról vagy hátulról átvilágított üveglapra szórnak, és a megalkotott formák élő folyamként, mintegy a víz hullámaihoz hasonlóan alakulnak át egymásba. A folyamatot egy az egyben filmre veszik, vagy élő előadás esetén kivetítővel közvetítik. Az utóbbi esetben a művész aktivitása a műalkotás szerves része - ez teremti meg annak belső dinamikáját -, így sokszor az ő mozgását is bevágják a filmbe. Mivel ez az utóbbi műfaj nem az animációs technikát alkalmazza, helyesebb volna talán homokfestészetként meghatározni, a gyakorlati szóhasználatban azonban mindkettőre a homokanimáció kifejezés terjedt el.

Bármelyiket tekintjük is, ezek az alkotások rendkívül látványosak és elbűvölőek tudnak lenni. Jóllehet témájukat tekintve általában világi motívumokat dolgoznak fel - gyakoriak a népművészeti ihletésű, vagy egy helyi kultúra sajátos formai jegyeit felvonultató művek -, a pillanatonként kirajzolódó és máris valami mássá alakuló képek így is fellebbentik a fátylat az élet folyamatának természetéről. A felgyorsult változásban a művész keze nyomán kirajzolódó hétköznapi formák sem rejtik el többé, hanem inkább elénk tárják minden jelenség üresség-természetét. A homokművészet e lényegi jellegzetessége, a teremtés és feloldás mágiája - bár az ősi, szakrális szimbólumokról szóló tudás elveszett belőle -, kissé még ma is a rituális homokmandalák szellemét idézi.

Az alábbiakban a műfaj művelői közül egy hazánkban kevéssé ismert orosz homokfestőművész, Artur Kirillov két alkotását láthatjuk. Bár kívül esik a divat fő áramán és több, a témával foglalkozó oldal a fontos alkotók között meg sem említi őt, akik ismerik művészetét, a világ egyik legjobbjának - ha nem a legjobbjának - tartják, s van, aki egyenesen az "orosz Van Gogh"-ként említi őt. Engem mindenesetre lebilincseltek az alkotásai, ezért döntöttem úgy, hogy megosztom Veletek. Érdemes végignézni, bízom benne, hogy lesznek mások is, akiknek nagy élményt jelent.