Tisztelt Érdeklődő, kedves Barátom!
Az alábbiakban a kezdődő őszi szemeszterről és a http://dakiniland.net honlap újdonságairól szeretnélek röviden tájékoztatni.
1. Őszi programok
Az őszi félév a korábbi évekhez képest egy héttel korábban, szeptember 8-án kezdődik egy széles körű érdeklődésre számot tartó, új előadássorozattal, amelyet a Buddhista Misszió Keleti Kulturális Központjában tartok; témája A (krisztusi) evangélium buddhista olvasata (a részletekhez kattintsunk a címre). Ugyanitt folytatódik hétfő esténként a szanszkrit szövegelemzés Tárá istennő egy mélyértelmű himnuszának feldolgozásával.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a februárban indult csoport mellett egy vagy két új kezdő tanfolyam is indul a Buddhista meditáció önismereti és gyakorlócsoport képzésben, mely elsősorban pszichológusok, pszichiáterek, szociális gondozók és más mentálhigiénés szakemberek számára nyújt bevezetést a buddhista meditáció gyakorlatába. A Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány által szervezett képzésre a http://szondialapitvany.hu/index.php/buddhista-meditacio linken lehet (legkésőbb keddig) jelentkezni.
Jövő héten folytatódik a halálra való felkészülést szolgáló bardó-képzés (Felkészülés a halálra és az életre, valamint Bardó-jóga címmel), ezek helyszíne azonban ősztől átkerül az újjáépült Maitréja házba (részleteket lásd a címre kattintva).
A szombat délutánonkénti meditációs gyakorlás témája ebben a félévben Nemes Tárá, a női Buddha meditációja lesz, új helyszíne szintén a Maitréja ház.
További őszi programok szervezés alatt állnak, ezekről honlapomon (dakiniland.net) és facebook oldalamon (https://www.facebook.com/dakiniland.kilato?fref=ts) adok majd tájékoztatást.
2. Honlapfejlesztés
A dakiniland.net oldalon a közelmúltban több nagy sikerű videót tettünk közzé. Őszi terveim között szerepel néhány fontos és a könyvkereskedésben már nem kapható régi írásom felhelyezése a honlapra, ezek címe maradjon meglepetés.
Haladnak az előadásaim hang- és képfelvételeinek hozzáférhetővé tételét célzó média archívum előkészítő munkálatai. Az időbeli csúszás a tervezetthez képest annak a következménye, hogy a feladat műszakilag lényegesen bonyolultabbnak bizonyult, mint amire számítottunk. A legnehezebb problémát, a média fájlok streamelését végző szoftvereket végül sikerült telepíteni és működő állapotba hozni. Jelenleg a hang- és kép fájlokat a felhasználó számítógépén megjelenítő lejátszó programozásán dolgozunk. Reményeim szerint rövidesen megkezdődhet a médiatár tesztüzeme, 2015 januártól pedig élesben is elindulhat a rendszer.
Az őszi félévre sok inspirációt, szellemi emelkedést kívánok.
Üdvözlettel a Dharmában
Lílávadzsra Pressing Lajos
- 22 megtekintés


