Ünnepi köszöntő a 2012-es Maitréja ünnepen
– Elhangzott 2012. december 16-án 15 órakor a Maitréja házban
Vázlat: A fény és a sötétség metaforája minden spirituális hagyományban alapvető jelentőségű. Míg a világosságot az általunk keresett valódi természetünkkel azonosítjuk, a sötétség a létforgatag szenvedésteli világát, a tudatlanságot, a szellemi vakságot és az ezekből fakadó indulatokat jelenti. A szellemi ember számára mégis csapdát jelent a világosság idealizálása és a sötétség kárhoztatása. Hiszen amint A harmadik pátriárka szútrájában olvashatjuk: „Minden, ami a két szélsőséghez tartozik, hibás gondolatokon alapul – olyan, mint egy álomkép, árnyék, levegőbe rajzolt virág...", ám „ha a tudat nem tesz különbséget, a világ minden jelensége egységet alkot.” A szélsőségekben való gondolkodással teremtjük meg magunkban azt a kettősségtudatot, amely maga a tudat sötétsége.
Valójában éppen a sötétség az, amely különbséget tesz sötétség és világosság között. A sötétség nemcsak befogadja a világosságot, de egyenesen szüli azt: a tudat valódi természete a sötétségben nyilatkozik meg, s ha nincs fájdalom, szenvedés és mulandóság, nincs eszmélés sem. A sötétség és a teljes megfosztottság szükséges ahhoz, hogy ráébredjünk valódi értékeinkre.
Ne essünk hát a gyűlölet és az elvakultság hibájába, hiszen a sötétség és világosság szorosan összetartozik. A sötétség a szeretet teste, mely formát ad neki. A világosságot a sötétségben lehet megtalálni, mint ahogy Keresztes Szent János is a lélek sötét éjszakájában találja meg Istent. Ne féljünk hát belenézni a sötétségbe, melyben fölfedezhetjük valódi természetünk világosságát!
