Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A madarak legnyilvánvalóbb tulajdonsága a mozgékonyság és a felemelkedés.

Amikor a régiek egy szimbólumot vizsgáltak, arra gondoltak, hogy az anyagi formában milyen módon válik láthatóvá a szellem. A szimbólum szó eredeti görög jelentése hitvallás. Ez azt jelenti, hogy a szimbolikus formában megmutatkozó szellem azonos magával a vallási lényeggel. Mégpedig nem úgy, hogy azt jelzi, vagy utalna rá, hanem olyképpen, hogy a vallási lényeg a szimbólumban ölt testet.¹ Mármost ha a szimbólum fogalmát kiterjesztjük a kultikus képekről a létező dolgok sokféleségére, e mozdulatunk akkor lesz méltó az eredeti értelemhez, ha nem romboljuk le ezt az eredeti értelmet, tehát csak a formát engedjük változtatni, nem a szimbólum lényegét. Egy ilyen kiterjesztés azt jelenti, hogy minden dolgot a vallási lényeg kifejeződéseként ismerünk fel, minden formát a szellem testetöltésének tekintünk. Ha pedig ez a szellem, ez a vallási lényeg nem sokféle, hanem egy, akkor a formák sokfélesége csak azt jelentheti, hogy a szellem a formákon keresztül egyszerre sokféle módon tud megnyilvánulni. Erre gondoltunk az előbb, amikor azzal kezdtük, hogy a különféle formák nem különféle szellemeket, hanem a szellem különféle módon történő láthatóvá válását fejezik ki. Amikor tehát a madár formájában a mozgékonyság és a szárnyalás képessége ötlik elsősorban szemünkbe, akkor ez arra utal, hogy itt a szellem elsősorban mint mozgás mutatkozik. 

A hagyomány gyakran a szellem transzcendens és immanens aspektusát különbözteti meg. Az immanens aspektus az „Isten teste”, vagy a „szent szellem”, amelyből a világ megformálódik. A négy őselem tiszta állapotában ezt az immanens szellemet jelenti, mégpedig úgy, hogy a tűz elem annak teremtő erejét, a levegő a benne rejlő mozgás princípiumot, a víz a formaalkotó képességét, a föld elem pedig az immanens szellem tehetetlenségi aspektusát fejezi ki.² Amikor a négy őselemről mint az anyag energia, mozgás, kohézió és stabilitás aspektusairól beszélünk, akkor ezek már másodlagos elemek, amelyekben az immanens szellem tiszta elemei öltenek testet.

A mozgás-elem tehát a madarakat elsősorban a levegővel kapcsolja össze. A madarak a levegőég lakói, a levegő elem olyan összesűrüsödései, amelyekben az immanens szellem levegő aspektusa konkretizálódott függőleges irányú mozgásban nyilatkozik meg. E bevezetésre azért volt szükség, hogy érthetővé váljon a madarak általános mitológiai jelentősége. Mert jelenthetik a madarak a levegő elem általános tulajdonságainak a megtestesülését, így a könnyedséget, az aspirációt, a tisztaságot, a szépséget, az esztétikumot; jelenthetik azt, ami az emberi alkatban a föld-elemmel, vagyis a tehetetlenségi aspektussal, a testtel a leginkább ellentétes és a legmozgékonyabb: az értelmet, valamint a lélek felfelé törekvő erőit. A halál pillanatában sok hagyomány szerint e lélekerők madár formájában hagyják el a testet. A középkori elképzelés szerint a madarak az ég templomában Isten gondolatai. A madár szárnyai segítségével leküzdi az anyag tehetetlenségét, a gravitációt, s ezért az ég, a szellem felé való emelkedés, a transzcendencia szimbóluma. Ezért vannak az angyaloknak is szárnyai. A madár ezenkívül mindenekelőtt közvetítő, hírvivő. Az embert az inspiráció szárnyain magasba emelheti, de le is hozhatja számára az égből az istenek üzenetét. A madarak röptéből a jövőre utaló jósjelek olvashatók ki. Olykor az alvilág sötét erői madár formájában emelkednek az emberi tudatba baljós események előhírnökeként.

Nem kívánunk azonban a madár levegő-szimbolikájában jobban elmélyedni, mert vizsgálódásunk ezúttal egy különös, sajátos és igen ritka madárra irányul, amit sajátosságai nem annyira a levegővel, mint inkább a tűzzel hoznak összefüggésbe. Olyannyira így van ez, hogy egyes hagyományok szerint a főnix madár nem is létezik másutt, csak az élet tüzének lángjaiban. Kevés madárról tudunk, amelyek a tűzzel vannak kapcsolatban, és e kapcsolat rendszerint különleges méltóságra utal. Ilyen madár volt a görög-római kultúrában a sas, Jupiter madara. A sast tekintették a madarak világi urának, míg a főnix az égi uralkodót jelképezte. A sas a Napszellem anyagi megtestesülése, a megváltoztathatatlan isteni törvény méltóságteljes hömpölygése, amelynek alá van vetve minden, ami halandó. Egyiptomban a sólyom, Hórusz madara volt hasonló Napmadár.

JEGYZETEK

1.  Ilyen értelemben a „bálványimádás” nem az Isten képének tisztelete, hanem az, amikor valaki a formát – és itt bármilyen formáról lehet szó – úgy érzékeli, hogy nem látja meg a formában Istent. Az „Isten nem látása” teszi ugyanis lehetővé, sőt szinte szükségszerűvé a „forma istenítését”, ami maga a bálványimádás.
   Az is világos, hogy a katolikus dogma teljesen indokoltan ragaszkodik ahhoz, hogy az Eucharisztiában az ostya és a bor a Krisztus teste és vére, nem pedig egyszerűen csak annak jelzése.
2.  Az ötödik elem, az ún. quinta essentia vagy éter elem az immanens szellemben bennerejlő megismerő- vagy világosságprincípiumot jelenti, amelynek testetöltése a tudat. Ez tulajdonképpen a „jin legmélyén bennerejlő jang csíra”, vagyis az az anyagban inkarnálódott transzcendens mag, amely az immanens szellemet a megváltás művében transzcendens szellemmé változtatja vissza.