Photo credit © Max Nathan: blind light, https://www.flickr.com/photos/_imax/522329300 Felhasználás a CC BY-NC-ND 2.0 licenc alapján, https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/2.0/
Borítókép Quinn Dombrowski: Blinded, 
https://flickr.com/photos/quinndombrowski/3940244812/

1995-1998-ban a Szépművészeti múzeumban rendezték meg először Magyarországon a Láthatatlan – formák, illatok, hangok és párbeszéd a sötétben című kiállítást, ahol a látogatóknak teljes sötétségben, kizárólag a hangok, tapintások és illatok alapján kellett fölfedezniük egy vakvezető segítségével az ott kialakított, a mindennapi élethez hasonló környezetet. (A rendezvény 2006 óta állandó kiállításként üzemel). A kiállítás mellett megrendezésre került egy előadássorozat is a vaksággal, illetve a vakok és látók közötti párbeszéddel kapcsolatos témákról, melynek egyik vendégelőadója a jelen írás szerzője volt.

Az előadások anyaga egy évvel később könyv formában is megjelent Párbeszéd a sötétről címmel (Más Szemmel” Alapítvány, Budapest 1996). Ehhez készítettem el az előadásom írott változatát, melyet mivel a kötet régóta nem kapható és új kiadása sincs napirenden az alábbiakban e-könyv formájában közzéteszek.

Az írás, illetve az alapjául szolgáló előadás a vakság és látás, valamint az ezektől elválaszthatatlan világosság és sötétség metaforikus jelentéseit járja körül a keleti spirituális hagyomány, ezen belül is elsősorban a buddhizmus tanításai fényében. A kiállítás "megtekintése" során szerzett személyes élményeim sokat segítettek számomra saját szellemi értelemben vett vakságunk természetének és következményeinek föltárásában. Amint ezt az előadásban igyekszem megmutatni, e vakság fölfedezése és megértése egy magasabb és tisztább látásra való ráébredés alapjául szolgálhat.

A tanulmány fejezetei az alábbi linkekre kattintva nyithatók meg.