Kérdés: A buddhizmus is a világ nagy vallásai közé tartozik. Mégis látok egy lényeges különbséget a buddhizmus és a többi vallás között, nevezetesen a világ többi vallásának szellemi törekvései egyfajta transzcendens lény felé irányulnak, és erre építik fel a ceremóniáikat is. A kérdésem az, hogy milyen célt szolgálnak ezek a ceremoniális vagy rituális megnyilvánulások a buddhizmusban? Talán valamiféle megváltozott tudatállapot létrehozását és az ezen keresztül történő megvilágosodást szolgálják? Az előadás nagyon érthető volt, ugyanakkor tudjuk, hogy a buddhizmus is tele van különös szertartásokkal és mantrákkal. Mi ezeknek a szerepe?

Válasz: A rituálék tulajdonképpen annak a begyakorlásában és megértésében segítenek bennünket, hogy az, amit érzékelünk, kizárólag saját tapasztalási módjainkat tükrözi. A szertartásban begyakoroljuk a dolgok egy másfajta megismerési módját, s ezen keresztül megértjük, hogy az, amit tapasztalunk, lényegében a saját beállítottságunkon múlik. Lehet például a dolgokat úgy is látni, hogy a világ tökéletes és a tudat tiszta. Ha az ember ezt gyakorolja, és rájön: valóban csak a tudatállapotunkon múlik, milyennek tapasztaljuk a dolgokat, akkor ez segíthet abban, hogy a tudatunk átbillenjen egy olyasfajta állapotba vagy szemléletmódba, ahonnan nézve a valóság aranykorinak és tökéletesnek mutatkozik.

Egy egyszerű példát mondanék, amiből azonnal érthetővé válik a rituálé jelentősége. Amikor a hétköznapi életünkben történik velünk valami kellemetlen vagy kellemes, akkor erre mindannyian úgy reagálunk, hogy ami kellemes, azt megpróbáljuk megragadni és begyűjteni, ami pedig kellemetlen, attól szenvedünk és siránkozunk, vagy megpróbáljuk megsemmisíteni. Mármost a rituális módszerek között van egy olyan buddhista gyakorlat, amely szerint az ember mindent, ami történik vele, megpróbál tanításként értelmezni. Ahelyett tehát, hogy megpróbálná begyűjteni vagy kiirtaná, leül, és elkezd gondolkodni: vajon mit akar velem közölni ez az esemény, mire tanít? Ha ezt komolyan gyakoroljuk, nagyon gyorsan és radikálisan átformálódik a világunk, mégpedig pozitív irányban. Sok görcsünk alól felszabadulunk, és a világot, amelyben addig szenvedtünk, unatkoztunk vagy kellemetlenül éreztük magunkat, szellemi kalandként kezdjük el tapasztalni.

A kidolgozottabb szertartásoknak is hasonló az értelme. A rituálé egyfajta mágikus gyakorlat, ám nem abban az értelemben, ahogyan ezt itt Európában értik vagy gyakorolják. A buddhista mágia célja nem az, hogy másokon vagy a dolgokon uralkodjék, hanem az, hogy a saját tudatot átalakítsa, és ebben segíthet az is, hogy bizonyos rituális cselekményeket hajtunk végre.

Amikor felépítünk egy oltárt, és úgy viselkedünk, mintha ott — ahol a hétköznapi tudat csak asztalt, kancsót meg gyertyatartókat lát — valójában oltár lenne, ezzel a rituális cselekvéssel a szóban forgó tárgyakat megszenteljük. Megváltozott viszonyulásunk nyomán a tárgyakat valóban másként kezdjük látni. Elkezdjük úgy tapasztalni, mintha a kancsóban szentelt víz lenne, s a gyertyában szellemi világosság égne. Ha bele merünk menni ebbe a játékba, tapasztalni fogjuk, hogy végül is tényleg rajtunk múlik, milyennek érzékeljük a dolgokat. A vizet igenis lehet szentnek látni; honnan tudjuk, hogy nem szent? Az, hogy valaki a vizet szentnek vagy nem szentnek látja, kizárólag azon múlik, hogy milyen tudatállapotban van. Ha a rituális cselekvésünkön keresztül megtanuljuk a vizet szentnek látni, ez ahhoz is hozzásegít bennünket, hogy akár az egész világunkat másnak, aranykoribbnak tudjuk tapasztalni. Megakadályoz bennünket például abban, hogy mindenféle mérget és szemetet bocsássunk a vízbe, és a szent vizeket ezzel megmérgezzük. Vagyis egy ilyen rituálé nyomán, amit a kancsóval és a vízzel kapcsolatban végrehajtunk, olyan mozgások és fejlődések indulhatnak el a tudatban, amelyek lassan és hosszú távon az egész világot képesek átformálni és emberibbé tenni. Hiszen tényleg aranykoribb egy olyan világban élni, ahol a víz tiszta, üdítő és éltető. A víz tulajdonképpen szent, csak a szellemi vakság következtében megfeledkeztünk erről, s ezért nem becsüljük meg, hanem úgy bánunk vele, mintha nem volna szent.

Résztvevő: Azt hiszem, a vallások gyakran tévednek, amikor a rituálét célnak tekintik, holott ez csak egy eszköz arra, hogy a célhoz eljussunk. A buddhizmusban is a cél talán inkább az, hogy megtanuljuk egységben tapasztalni a világot, s az olyan részleges elemek, mint amilyen a szertartás is, nem képezhetik magát a célt. A cél végül is az, hogy ezeket az eszközöket egyszer elvessük. A rituálé is csak eszköz, amelyet a végén elhajítunk…

Válasz: Ez pontosan így van: a rituálé nem a vallásgyakorlat célja, hanem csak eszköze. Ahogy a Buddha mondotta: a tutaj nem arra való, hogy miután átértünk a túlsó partra, a vállunkra vegyük és cipeljük tovább, hanem kizárólag arra szolgál, hogy átkeljünk rajta.