Említettük már, hogy egyes keresztény íróknál a főnix Krisztus szimbólumává vált, s kérem, hogy befejezésül engedjenek meg ezzel kapcsolatban néhány gondolatot.

A főnix- mítosszal, legalábbis annak görög változatával több kézenfekvő analógia mutatkozik, amelyeket Wolfgang Frantze így foglal össze:¹⁴

„Cyprianus D. az Apostoli Credonak magyarázatjában, midőn a pogányok nem hinnék a Fiú Istent az Atyától végire mehetetlen módon születettnek lenni, ide való példa gyanánt vészen valami hasonlatosságot a Fénix Madárnak tsudálatos eredetiről. Némellyek ezt a Krisztus testére magyarázzák, amelly a természetnek szokott rendi kivül minden férfiui mag nélkül, isteni titkos erő által, a füszerszámbéli fák között, azaz a Szűznek méhében a Szent hamuból, azaz Máriának a Szentlélek által megszenteltetett vériből született légyen. Aki végezetre az ő életének folyását eltöltvén, az ő testét adta a fűszerszámos tűzre, azaz a kinos keresztfára, melylyen mint valami férgetskévé változván meg- hólt, de viszont feltámadott.
1. Azért, miképenhogy a Fénix Madár jó eleve megérzi a maga halálát, azonképpen a Krisztus még az előtt sok idővel és sok ízbe megjövendölte a maga halálát.
2. Valaminthogy a Fénix magának halálára való fészket készit, azonképpen a Krisztus nem vonogatta magát a halál előtt, hanem önként tötte le az ő életét.
3. Valaminthogy a Fénix a maga hamvából megelevenedik, azonkép a Krisztus a halálból maga tulajdon ereje által támadott fel.
4. Valaminthogy az ifjú Fénix a hamvat, mellyből ő termett, a Napnak templomába hordja bé, azonkép a Krisztus is, azon testet, mellyben meghólt és feltámadott, menyországba felvitte, ott az ő Szent Attya előtt mutogatja, s úgy esedezik miérettünk.”

E külsődlegesebb párhuzamok mellett azonban, amint arra már utaltunk, a Megváltó és a főnix között egy mélyebb azonosság is fölfedezhető, amely a Fiúnak, mint világban inkarnálódott Istennek az alakjával függ össze. A Megváltás műve – mondja Hamvas –, a teremtés művét felülmúlja. S tegyük hozzá: felülmúlja többek között azért, mert megvalósítja azt az egészen rendkívüli képtelenséget, hogy a transzcendenciát mint a világban láthatót és állandóan jelenlévőt mutatja meg. A főnix semmi mást nem fejez ki, mint éppen ennek a lehetőségét: azt az állandó átlényegülést, amely a Teremtés és a Megváltás varázslatos misztériumainak egyaránt a kulcsát jelenti, s amely a két misztériumot egyetlen pontba sűríti össze. Ez az átlényegülés a teremtés oldaláról nézve a szeplőtelen fogantatástól a kereszthalálig tart, a Megváltás oldaláról nézve azonban éppen a kereszthalállal és a feltámadással veszi kezdetét. Az újabb európai kultúra ezeket hajlamos kezdő- és végpontokkal rendelkező időszakokként felfogni; az ókori archaikus gondolkodás azonban inkább a főnix mítoszban is szereplő ciklusokat alkalmazott. A ciklus a szóban forgó dolog időfelettiségét, történet-felettiségét, állandóan jelenlévő voltát fejezi ki. A főnix egész életpályája az örökkévalóságban helyezkedik el, amelynek az időbeli ciklusok csupán egy részét, aspektusát, leképeződését jelentik. A történet pedig az emberi tudat bolyongása az örökkévalóság archetipikus pályáin. Innen nézve, Krisztus élete számunkra elsősorban mint példázat lehet jelentős. Mert arról beszél, hogy az emberben testi születésén kívül a transzcendens szellem egy csírája is megszületik; hogy e szellem benne kibontakozva csodálatos átváltozásokra képes; hogy mindannyian eljutunk arra a pontra, amikor e szellemet önmagunkban eláruljuk, megfeszítjük, majd meg is tagadjuk. A keresztény életútban, amint én látom, a megfosztottság felismerése, bűnbánat, megtérés, a valójában sosem szűnő szellemi kisugárzás kegyelmének elfogadása vezethet az új élet és a feltámadás felé.¹⁵ Más hagyományokban más életminták őrződnek. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy maga a mítosz azért elsősorban nem az időben, hanem afölött játszódik: hogy a teremtés még folyik, és a főnix dala még szól, az azt jelenti, hogy a Krisztust magunkban minden egyes pillanatban újra meg újra megfeszítjük, s a megváltás kegyelme is minden pillanatban újra meg újra elér bennünket. A történeti tudat bolyongásának következménye, amikor valaki mindebből csak egy szeletet lát.

Köszönöm a figyelmüket.

JEGYZETEK

14.  Miskolczi Gáspár 1702-es fordításában.
15.  Vö. János, III. 3.: „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” 5-6: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.”