Részben a modern médiának és marketingnek, részben pedig a humán szolgáltatások fejlődésének és megnövekedett gazdasági súlyának tudható be, hogy a múlt század 70-es éveiben útjára indult, a buddhista meditációban gyökerező „mindfulness” mozgalom alig ötven év alatt jobban elterjedt, és nagyobb elismertségre tett szert, mint a világot a 19. századtól kezdődően meghódító, indiai eredetű, szellemiségében azonban a nyugati kultúrához igazított modern „hatha jóga”. Bár háromszázmillió gyakorlójával, évi 16 milliárd dolláros forgalmával és 84 milliárd dolláros piaci értékével1 ma már a jógaipar is tekintélyes számokat mondhat magáénak, a jóga Nyugaton mégis megmaradt egyfajta szubkultúrának. A mindfulness üzlet éves forgalmát ugyan csupán évi mintegy 4 milliárd dollárra becsülik – ennek gyakorlásához nincs szükség segédeszközökre, speciális öltözékre, sem egzotikus helyszínekre –, viszont a hivatalos tudományosság is komolyan veszi: a kétezres évektől a vele kapcsolatos, szakfolyóiratokban megjelent publikációk száma exponenciálisan növekszik. Az eredetileg bizonyos stresszeredetű lelki zavarok gyógyítására kidolgozott módszer ma már a legkülönfélébb betegségek terápiáján kívül helyet követel magának az általános mentálhigiénés képzésben, a büntetés-végrehajtásban, a vállalati és üzleti tréningekben, a sportban, sőt a közoktatásban és a politikában is. A brit képviselőházban 2015-ben az összes pártot magában foglaló mindfulness munkacsoport alakult, amely meghirdette a „mindful nemzet” programját. A szónak ma már a szótári jelentése is a módszer felfogását tükrözi,2 miközben általános jelentése, ami miatt a buddhista szati/szmriti találó fordításának bizonyult – nevezetesen az, hogy az ember tudatában van valaminek („the quality or state of being conscious or aware of something”) –, háttérbe szorul.
Szakmai körökben a mindfulness mozgalomnak két irányzata alakult ki: a humán szakmák képviselői közül sokan maguk is buddhista gyakorlók lettek, akik segítő munkájukban úgy alkalmazzák a meditációt, hogy lehetőségeik keretein belül annak eredeti spirituális és etikai összefüggéseit is figyelembe veszik. Ez a megközelítés a kialakulóban lévő buddhista pszichoterápiás iskola egyik fontos összetevője. A modern mindfulness képzési szisztémájából és a piacgazdaság mechanizmusaiból következően ugyanakkor szakmai téren egyre inkább az a fajta szekuláris megközelítés válik uralkodóvá, amely a módszert kiszakítja vallási és szellemi beágyazottságából, hogy azt a modern pszichológia tudományos elveken alapuló vívmányaként mutassa be. Ebben a megközelítésben a mindfulness története Jon Kabat-Zinn-nel kezdődik, majd a 90-es években Zindel Segal, John Teasdale és Mark Williams munkásságával szökken szárba. Saját bevallása szerint Kabat-Zinn még annak útját kereste, „hogyan közvetítse a világ felé a Buddha-Dharmát anélkül, hogy az felhígulna, profanizálódna vagy eltorzulna, ugyanakkor mégis kioldja sajátos kultúrájának és hagyományának keretei közül, ami az emberek többsége számára teljesen hozzáférhetetlenné teszi, jóllehet ők is szenvednek, s rendkívül hasznos és felszabadító lehetne számukra.”3 Számos követője számára azonban a buddhizmusnak már a gyanúja is kényelmetlenné vált, s az örökségből legfeljebb a keleti eredetre való rövid utalást tartották meg, ha egyáltalán említést tesznek róla.
Nem biztos azonban, hogy buddhistaként érdemes megsértődnünk a szekuláris mindfulness mozgalom ilyesfajta elhatárolódásán. Anélkül, hogy a modern mindfulness módszerek jótékony és hatékonyságot növelő hatását az élet számos területén kétségbe vonnánk, a buddhizmus valószínűleg jobban jár, ha maga is inkább meghúzza a határokat, és világossá teszi, miben más a mindfulness értelmezése és gyakorlata saját hagyományában. Ez biztosíthatja, hogy megőrizze nemcsak az identitását, de azokat a lényegi tanokat is, amelyek a fogyasztói társadalom jóllétiparága számára nem elég profitábilisak, vagy nem férnek át a haszonelvűség szűrőjén. Ha nem így tesz, könnyen a jóga sorsára juthat, s magas eszményei, a felszabadulás ösvényéről szóló évezredes bölcsessége hétköznapi célok megvalósítását szolgáló mentális gimnasztikává silányodik.
A buddhista tanban – minden máshoz hasonlóan – a tudatosság sem valamiféle önmagában létező elvont entitás, hanem a függő módon alakuló valóság egyik vonatkozása, mely nem választható el a tartalmaitól. Ezért nem mindegy, hogy minek a tudatosságát kívánjuk gyakorolni. Amint Ron Purser és David Loy iránymutató cikkükben rámutatnak, a buddhista hagyományban a mindfulness nem pusztán egy erkölcsi értékektől független szorongáscsökkentő és koncentrációt javító eszköz, hanem a figyelemnek egy olyan sajátos minősége, amelyet számos más tényező, többek között a gondolataink, a beszédünk és a tetteink erkölcsi minősége is befolyásol. Ezért beszélünk a buddhizmusban helyes (szammá) és hibás (miccshá) mindfulnessről.4 Matthieu Ricard, a buddhista szerzetessé lett híres francia biokémikus a Time magazin kérdésére az MBSR-rel és más modern mindfulness módszerekkel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Rengeteg ember beszél ma a tudatos jelenlétről, ám kockázatos, ha ezt túlságosan szó szerint veszik – hogy elég »tudatosnak« lenni. Egy orvlövész vagy egy pszichopata is lehet nagyon tudatos. Egy orvlövésznek összeszedettnek és higgadtnak kell lennie, sohasem terelődhet el a figyelme, és állandóan vissza kell hoznia a jelen pillanatra. És nem is ítélkezhet – csak megöli az áldozatát anélkül, hogy ítélkezne.”5
Bár a világi mindfulness mozgalomban léteznek más megközelítések is, a legtöbben Kabat-Zinn eredeti meghatározását veszik alapul, mely szerint a mindfulness szándékosan a jelen pillanatra irányított, nem ítélkező tudatosság. A módszer lényegében azon alapul, hogy kimozdítsa a gyakorlót a múltbéli eseményeken kérődző vagy a jövő miatt aggodalmaskodó, terméketlen belső monológokból, amelyek tartósítják az ember szorongásait és más neurotikus tüneteit, valamint akadályozzák a hatékony odafigyelést a jelenben. Ha azonban a múlt már, a jövő pedig még nem létezik, akkor a szükségképpen időbeli kiterjedés nélküli jelen pillanat valóságosságáról sem beszélhetünk. A szenvedést végső soron előidéző nem tudás éppúgy áthatja a jelenre vonatkozó észlelésünket, mint a múltról vagy a jövőről alkotott elképzeléseinket, s ezalól nem szabadít fel minket az, ha a tudatosságunkat szándékosan és szenvtelenül a jelen káprázatára irányítjuk. Ezért szerves része a buddhista szatipatthána gyakorlatának az etikus hozzáállás mellett az is, hogy a megismerés tartalmait kifejezetten a Buddha-Dharma szempontjai szerint, káprázatszerűségüket és valóságtartalmukat feltárva tudatosítsuk (dhammánupasszaná).
A szanszkrit szmriti, illetve a páli szati szó, amelynek angol fordításaként Rhys Davids 1881-ben bevezette a mindfulnesst, eredetét tekintve kifejezetten emlékezést jelent. Jóllehet a buddhista gyakorlatban ez a fogalom sajátos tartalommal telítődött, ez korántsem szüntette meg az emlékezéssel való szoros kapcsolatát, mint ahogyan ezt a „szándékosan a jelen pillanatra irányított tudatosság” modern meghatározása sugallja. A buddhista hagyomány értelmében felfogott mindfulness egyaránt magában foglalja a meditációs tárgynak, a helyes viselkedés elveinek és a Dharmával kapcsolatos útmutatásoknak az emlékezetben tartását, valamint az igazodást ezekhez. Bevilágító az is, hogy a Buddha megvilágosodásának egyik előzménye a visszaemlékezés volt összes előző születésére (pubbé-nivászanusszati), egy másik különleges képessége, az „isteni szem” (dibba-csakkhu) pedig lényegében a következmények előrelátását jelenti. A múlt lenyomataitól nem lehet megszabadulni azáltal, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket, hanem csakis a megértésük révén, ha a jelen alakításában alkalmazzuk ennek tanulságait. A buddhista mindfulnessnek éppúgy része a múltunk integrálása, mint a saját magunk és a világ jövője iránt érzett felelősség.
JEGYZETEK
- Statisztikai adatok a https://comparecamp.com/yoga-statistics/ honlapról.
- Például az Oxford Dictionary mindfulness címszónál szereplő két meghatározása közül az egyik: „A mental state achieved by focusing one’'s awareness on the present moment, while calmly acknowledging and accepting one’s feelings, thoughts, and bodily sensations, used as a therapeutic technique.” Ugyanez a Merriam-Webster szótárban: „The practice of maintaining a nonjudgmental state of heightened or complete awareness of one's thoughts, emotions, or experiences on a moment-to-moment basis.”
- Kabat-Zinn J.: Indra’s net at work: the mainstreaming of Dharma practice in society. In: G. Watson, S. Batchelor, G. Claxton (eds.): The Psychology of Awakening. Buddhism, Science and Our Day-to-day Lives. Rider, 1999.
- Purser, R. – Loy, D.: Beyond McMindfulness. Online forrás: https://www.huffpost.com/entry/beyond-mcmindfulness_b_3519289, 2013.
- How We Ruined Mindfulness. Online elérés: https://time.com/4792596/mindfulness-exercises-morality-carpe-diem/, 2017.
