Fénnyé vált anyag - Bertók Éva fényszobrai

Szammavatí Máté Erika

Bertók Éva: Kiállítás a Vam Designban
Az interjú megjelent a Dharma – A nyugati buddhizmus lapja 7. számában (2012/2, 22-25. oldal).
(c) Máté Erika, 2012. Utánközlés a szerző szíves engedélyével.


Minden kiállítás, tárgy vagy műalkotás annyit ér az őt szemlélő és befogadó ember számára, amennyi jelentést az tulajdonít neki, s amilyen mélységeket érinteni képes benne. A szakrális művészet szimbólumvilága a lét egységének emlékét idézi fel az emberi lélekben. Bertók Éva szobrai a világ pólusainak egyesítésén keresztül kísérlik meg felidézni Jang és Jin, Nap és Hold, Ég és Föld eme létegységét, felmutatva, hogy az anyagon, a természetin keresztül miképpen nyilvánul meg a szellem világossága. Mert a két pólus csak megynyilatkozásában válik szét, a valóságban a Nap és a Hold házassságban él és Egy.

Évával Almas de la Luz – Fénylelkek című kiállításának helyszínén, a Vam Design Centerben beszélgettünk. A kissé elsötétített kiállítóterembe lépve „ébresztően” hat a világító tárgyak valószerűtlen látványa.

– Történetük egy buddhista missziós elvonuláson kezdődik – meséli Éva –; ott kaptam az egyik szangha-társamtól Az istenek a földön járnak címmel egy könyvet. Ebben olvastam Pakal maja királyról és arról a szarkofágról, amelyet az ő múlt század közepén feltárt kriptájában találtak. Ennek öttonnás fedelén egy dombormű látható, mely az elhunyt papkirályt ábrázolja egy áldozati oltáron, amint éppen az alvilág torkából szabadult. Az oltárból világfa nő ki, a maja kozmológia axis mundija, melyen keresztül az uralkodó feljut a felsőbb világokba. A dombormű körüli szegélylécet hieroglifák borítják. A sírfedél legrejtélyesebb része a két levágott felső sarok, ami azóta a maják kódja és a „2012-es jóslat” kapcsán híresült el, bár 2000-ben erről még itt, Európában nem lehetetett hallani. Amikor elolvastam a könyvet, erős késztetést éreztem, hogy elmenjek oda, és saját szememmel megnézzem Pakal király sírfedelét. Ez volt az én zarándokutam lényege: látni, tapasztalni, érteni, kapcsolatba kerülni a maják misztériumával. S ott, Pakal király városában, Palenque-ben láttam 2000-ben egy lámpát, aminek csillag alakja volt, hasonlóan azokhoz, mint amelyeket Marokkóban és az arab világban használnak. Megfogott, ahogy a fény átsugárzik az áttört anyagon. Régóta dolgozom agyaggal, s idővel túl nehéznek kezdtem érezni ezt az anyagot a maga tömör valóságában. Ezért előbb szoborvázákat kezdtem készíteni, majd a mexikói élmények hatására „anyagtalanított”, belülről világító szobrokat. A Nap volt az első. Amikor bekapcsoltam, nem akartam elhinni, amit láttam! Mintha maga a Nap ragyogta volna be a falat.

– Később többször visszatértél Mexikóba, legutóbb a mexikói állam kért fel egy meglehetősen különös küldetés teljesítésére.

– Arra kaptam felkérést és ösztöndíjat, hogy vigyem vissza az indiánoknak saját ősi, elfeledett technikájukat, amit a modern öntőformák megjelenése mára teljesen kiszorított. Egy ideje már csak arra használták a kezüket, hogy belenyomkodják a sablonokba az agyagot, így elfelejtettek szabad kézzel dolgozni. Ezért volt nekik fontos, és ezért hívtak meg engem, hogy újra megtanítsam nekik ősi, szabadkezes technikájukat, melyet én magam Spanyolországban, ahol évekig éltem, valamint mexikói útjaim során már korábban elsajátítottam. Három hónapot töltöttem Totonákföldön, a Mexikói-öböl partján. Már javában csináltuk a szívlámpákat, amikor kiderült, hogy „akt totonaku” az ő nyelvükön három szívet jelent. Képzelheted, mennyire csodálkoztam! Ezt a formát választottam a technika tanításához, anélkül hogy tudtam volna, hogy „három szív” az ő nevük.

– Hamvas Béla írja egy helyütt, hogy vannak foglalkozások, melyekben a női létforma lényegi arculatai nyilatkoznak meg. Ilyen a szövés-fonás és az agyagedények készítése is. Ezeket a tevékenységeket az ősi kultúrákban magától értetődően nők végezték.

– A konyhai s egyéb, hétköznapi használatra szánt agyagedények készítése női mesterség Mexikóban is. A templomok áldozati edényeit és szobrait azonban férfiak készítették; az ő feladatuk volt a szakrális tudás közvetítése az anyag megmunkálásán keresztül. A szakrális és a hétköznapi tárgyak készítése külön válik tehát a nemek között. Én elsősorban nőknek tanítottam a szabadkezes technikát, de a négy indián közösségben, ahová meghívtak, volt két férfi tanítványom is.

– Mennyire megnyilatkozik a nemek eltérő irányultsága e kétfajta tevékenység, a szakrális művészet és a hasznos, gyakorlati tárgyak kézművessége mögött! Az egyik az örök, az állandó, a halhatatlan felé fordul, a másik az egyszeri, a múlandó, az élet felé…

– Érzed, hogy milyen sima, bársonyos? – kérdezi, mikor végigsimítom a szívlámpát. – Ez az indián technika része, úgy hívják, kavicsolás. Nem használ mázakat, helyette féldrágakövekkel dörzsölik a felületet, ezzel tömítik a pórusokat, attól van ilyen szép selyemfénye.

– S milyen izgalmas, hogy mindegyik szoborhoz tartozik egy kép is: a mintázat, amit árnyuk kiad a falon!

Éppen most akarok majd a színekkel is játszani. Megfestem az izzót, mint a Te + Én-nél.

– Ha körbenézek, csupa szimbólumot látok: Alma, Életfa, Lélekkapu, Harmadik szem, Nap, Te meg én, A fény felé – a szobrok címei.

– Majd mindegyik szoborral az egységet, a „minden egy”-et szeretném kifejezni. A Lent és fent a Föld és a Nap: lent négy fekete agyaggolyó, fent egyetlen aranygolyó. A négyesség mint földi szám a négy elem, földi valóságunk és a látható világ szimbóluma. Az egyes pedig a mindent magában foglaló, oszthatatlan egység, a teremtő impulzus, a mozdulatlan mozgató száma, a király, aki uralkodik a négy égtáj fölött. Az egy a centrum, a középpont (úgy is mint a kör középpontja, tehát a viszonyítási pont), a néggyel pedig létrejön a tér, a látható világ, a földi valóság. Egyiptomban a földi világot a piramis négy sarka, az istenek égi világát pedig az arannyal borított csúcs jelképezi. A kettő együtt öt, ezért mondják az ötösre, hogy Ég és Föld összekötésének a száma.

– Az Eget és a Földet pedig egyetlen teremtmény képes egyesíteni magában: az ember, aki egyszerre szellemi és természeti lény.

– És aki férfiként és nőként is egységet alkot.

– Szobrod az utóbbiak egymáshoz való viszonyáról is mesél. Ebben az ábrázolásban a Föld „tartja” az Eget, a Nő a Férfit!

A földre szükség van ahhoz, hogy realizálni tudjuk a Nap szellemiségét. Hogyan tudnánk megélni a szellemet enélkül?

– A szellem realizálásának, ég és föld összekapcsolásának legarchetipikusabb szimbóluma az axis mundi, a két világot összekötő világtengely vagy életfa. A te Életfád egyúttal a férfi princímiumot is megjeleníti.

Erről a témáról Pressing Lajos egész könyvet írt.

– Az életfa ugyanakkor megjeníti az ember vertikalitását is…

– S ha megszámolod, épp hét kör szalad végig itt, a gerinc mentén, megfelelésben a hét csakrával.

– A fallikus Életfával szemközt egy erőteljes női szimbólum áll, az Alma.

– Nem csak formájában, de fekete és ezüst színeiben is a női energiák jelennek meg itt. Az ezüstben a Hold, mint az életet adó, vizeket uraló égitest, a feketében pedig a Föld termékenysége fejeződik ki. A magház lehet a jóni, de lehet a petesejt, az osztódás, a sokasodás szimbóluma is, az egyből kettővé válás misztériuma. Magában hordozza a termékenységet, mint a női méh a gyermeket. Az alma ugyanakkor a kísértés, és az Évához kapcsolódó bűnbeesés szimbóluma is. A paradicsomi egység állapotából való kikerülés, a két-ség és kettősség jelképe. A nő vitte kísértésbe a férfit, megízleltetvén a tudást vele.

Ez a téma jelenik meg együttesen, mintegy egymás által kiegészülve, egymásban beteljesedve a Te + Én-ben. Van egy buddhista meditáció, talán ismered, melyben Vadzsraszattvát vizualizáljuk, amint társnőjével egyesül. Ölelkezés közben középen összeér a mellkasuk, és eggyé válik a szívük.

– Ennek a szobornak érdekes története van. Az izzó ösztönösen került a helyére – egy szívük lett. És csak ekkor fedeztem fel, milyen intenzíven áramlik az energia kettejük között, s hogy – akárcsak az általad említett meditációban – ez a közös szív generálja és áramoltatja ezt az energiát.

– Különös címe van ennek a kereszt formájú szobornak.

– Ez a Lélekkapu. Palenque-ben a palota minden szobájának ugyanazon pontján volt egy ilyen kereszt formájú rés. Azt mesélték róla, hogy ez a Puerta del Alma, a „Lélekkapu”, melyen keresztül a levegő át tudja járni a Palota termeit. Így oldották meg a hatalmas épület légkondicionálását. A maják tudták, „honnan fúj a szél”. Ők is összekötötték a levegővel, a lélegzettel, a lehelettel az emberi személyiség láthatatlan magját, a lelket.