Lílávadzsra Pressing Lajos fordítása
Photo by Aurimas Gudas from FreeImages
„A tökéletes Útra való rálépés azok számára nehéz csak, akik elutasítanak vagy előnyben részesítenek dolgokat. Maradjatok mentesek a vonzalomtól és az ellenszenvtől, s a belátás a maga közvetlen tisztaságában megnyilatkozik. Elég egy hajszálnyi különbségtétel, s ég és föld máris végtelen távolságra került egymástól. Ha azt akarjuk, hogy itt és most megnyilatkozzék számunkra a valóság, nem szabad hagynunk, hogy a tudatunkba jó- és rossz-elképzelések hatoljanak. A jó és rossz közötti vívódás a szellem legsúlyosabb betegsége. Mindaddig, amíg nem sikerül a dolgok legmélyebb értelmébe hatolni, hiábavaló a szellem megnyugvására gondolni. Az Út üres és jeltelen, mint a mérhetetlen tér, s teljes: a legcsekélyebb mértékben sem érinti azt fennmaradás- és szétesés-elképzelés. Amint azonban megragadásra és elutasításra törekszünk, mindez máris fölismerhetetlenné válik. Ne hajszoljátok hát a jelenségformákat, mintha azok valódi dolgok volnának, s ne próbáljatok azzal az öncsalással szabadulni a fájdalomtól, hogy a jelenségek úgysem valódiak. Az egységben letisztuló tudatban eltűnik magától a fájdalom.
Ha minden mozgást leállítunk, hogy így hozzuk a tudatot nyugalomba, e nyugalomban ismét nyugtalanság gerjed; ha bármelyik szélsőségnél maradunk, az egységet örökre elveszítjük. Mindkét szélsőség előnyei veszendőbe mennek, ha az ember nem az őseredetire összpontosít. Aki csak a létezést ismeri el, az e létezés foglyává válik; aki csak az ürességet követi, az elzárja magát az ürességtől. A szavaink és a gondolataink, még ha pontosak és helyesek volnának is, sohasem felelnek meg a valóságnak; hagyjátok hát a beszédet és a gondolkodást, s nem lesz többé semmi, amit ne értenétek. Hogy tudná valaha is megérteni az Utat, aki nem tudja maga mögött hagyni a szavakat és gondolatokat? Térjetek vissza a gyökérhez, s rátaláltok az értelemre; aki csak a tükröződéseket kergeti, azok ősforrását elveszíti.
Nézzetek magatokba, s a láthatót és az ürességet máris egyaránt meghódítottátok. A hibás szemlélet okozza, ha a láthatóba vagy az ürességbe szédülünk. Nincs szükség az igazság keresésére; elég, ha előítéleteiteket és nézeteiteket föladjátok.* Ne tegyétek magatokévá a két szélsőséges álláspont egyikét se; ne kövessétek és ne vizsgálgassátok a kettősség-felfogásokat. A »van« és »nincs« jellegű gondolatok megzavarják és tönkreteszik a szellemet. Még ha a kettő az Egy révén látszik is megjelenni, ne csüngjetek az Egyen. A jelenségek hibátlanok, ha egyáltalán nem merül föl gondolat. Ha nincs hiba, nincsenek jelenségek; ha nem merülnek föl jelenségek, nincs tudat. Megszűnik a szubjektum, ha nincs többé tárgya, s megszűnik a tárgy, ha eltűnik a szubjektum. A tárgy csak a szubjektumtól való függésében valósul meg mint tárgy, s a szubjektum csak a tárgyától való függőségben létezik mint szubjektum. A két szélsőségen túli végső valóság az, hogy mindkettő egyformán üres. Lényegi ürességükben nem különböznek többé egymástól, s ez hordja magában mind a tízezer jelenséget.
Csak ha a finom és a durva között ingadozunk, kíséreljük meg valamelyik pártjára állni. A Nagy Út a maga lényegét tekintve mindent átfogó; könnyűnek vagy nehéznek nevezni egyaránt téves. Az értékelő ítéletek kétségbe és bizonytalanságba sodornak, hol túlzott hevességet, hol megrekedést idéznek elő. Kisszerű dolgokhoz mérték nélkül tapadva a tudat hibás utakra téved. Hagyjátok a dolgokat a maguk pályáján; ismerjétek föl, hogy azok lényege sem el nem távozik, sem helyben nem marad. Természetetek váljék az Úttá, s gond nélkül fogtok azon vándorolni. A megbéklyózott gondolatok elfordulnak az igazságtól, ám ellenük fordulva a tudat tompává és kedvetlenné válik. A sodródó szellemben zaklatottság gerjed, a meghasonlásnak viszont mi haszna van? Ha a legfőbb Egyet kívánjátok útitársul, ne gyűlöljétek a hat érzék világát. A Buddha igazságlátását csak azok érhetik el, akik a hat érzék világát igenlik. A bölcs nemcselekvő, a balga saját béklyóit kötözi. A Dharmában nincsenek különbségek; saját hajlamaik és vonzalmaik csak a balgákat kötik. Van-e nagyobb eltévelyedés, mint ha a gondolatokon valaki gondolati képződményekkel akar úrrá lenni? A nyugtalanságot és a tompaságot a nemtudás teremti; a bölcsesség nem kedvel és nem gyűlöl.
Minden, ami a két szélsőséghez tartozik, hibás gondolatokon alapul – olyan, mint egy álomkép, árnyék, levegőbe rajzolt virág. Mi értelme hajszolni ezeket? A nyereség és veszteség, »van« és »nincs« gondolatait tartsátok távol magatoktól: ha a szem nem csukódik le, hogy aludjon, nem keletkeznek rossz álmok; ha a tudat nem tesz különbséget, a világ minden jelensége egységet alkot. Hagyjátok, hogy az Egy mélységes titkával kioltsa a tévelyre való összes emlékezést. Engedjétek, hogy a minden létforma Egyként történő szemlélete visszavigyen benneteket az őseredeti olyansághoz. Így elfelejtjük a keletkezésüket, és semmi sem marad, ami alapján szembeállíthatnánk őket. Szemléljétek a mozgást úgy, mintha egy helyben állna, és nincs többé mozgás; kezeljétek a nyugvót úgy, mintha mozogna, s nincs többé nyugvás. Ha pedig a kettő nem lehetséges, az Egy is szertefoszlik. A végső ponton, a legvégső alapnál nincs többé mérték és szabály. Ha a tudat elfogulatlanná válik, eltűnnek a magok, és a tettek nem gerjesztenek többé gyümölcsöket. Ha nem jelentkezik többé gyanakvó kétely, akkor elhárulnak a szenvedélyek, s a hit sugárzása akadálytalanul átragyog.
Ha nem maradt semmi, akkor semmire sem emlékezünk többé; a teret az üresség világossága ragyogja be, amely feleslegessé tesz minden működést. Semmilyen megfontolás nem volna képes bennünket erre a pontra eljuttatni, semmilyen érzet nem hozhatja közel annak lényegét. Ez az olyanság valósága: az a transzcendens tartomány, ahol nincs többé ön-lényegiség, s nincs megkülönböztethetőség. Ennek az Egynek a megértése csak a »Nem Kettőn« keresztül lehetséges. A »Nem Kettőben« nem különül el többé egymástól semmi, s az mégis magába foglal minden dolgot. A tíz égtáj összes bölcse ebből az ősvalóságból merít. Az őseredeti forrás ugyanis túl van téren és időn, s tízezer év ugyanannyi számára, mint egy pillanat. Akár látjuk, akár nem, mindig és mindenütt jelenvaló. A legkisebb ugyanolyan, mint a legnagyobb, ha megfeledkezünk a határokról, s a legnagyobb ugyanolyan, mint a legkisebb, ha nem látunk körvonalakat. A létezés a nemlétezés egyik oldala; a nemlétezés a létezés egyik aspektusa. S ahol ez nem így van, azokban a régiókban ne hagyjuk időzni a tudatot.
Az Egy nem más, mint minden dolog, s a mindenség nem más, mint az Egy. Vegyétek föl ezt az alapállást, s nem kell többé egy gondolatot sem a nem végsőkre vesztegetnetek. A hit a szívben a »Nem Kettő«, s a »Nem Kettő« a szívben a hit.
Szólottam, de minek; hisz’ mit mondhatnának el szavak olyan dolgokról, amelyeknek nincs múltjuk, s nem ismernek se jövőt, se jelent?”