Forrás: Bukovinai székely népmesék I. Sebestyén Ádám néprajzi gyűjtése.
Tolna megyei könyvtár kiadása, Szekszárd, 2009. 309-311. old.
Online forrás: http://users.atw.hu/nepmesek/b_sz_n/bszn_1/marika_1.pdf
Mesélte: Fábián Ágostonné Márika néni, bukovinai származású
székely mesemondó, http://nepmesek.atw.hu/
Photo by Peter Paplanus at https://flickr.com/photos/2ndpeter/42646924152/
Hol vót hol nem vót, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren es túl, ...ott, ahol a tojáshíjba kerekedtek s a kéményen leereszkedtek. Ott történt ez pontoson.
Vót egy faluban egy erőst nagygazda ember. Annak annyi marhája vót az istállóban, hogy a szerit-számát se tudta. De szógálója nem igen vót. Mer’ a szógálóhoz, ...a szógához erőst goromba vót. Rosszul bánt velik. Megverte. Úgy, hogy aki vállalkozott a szógálatra, ...két napnál, három napnál nem bírta ki tovább.
Hát vót a faluban egy szegén leán. Nem vót se anyja, se apja, árva vót. Gondolta magában, szót fogad ő, s meghúzódik annál a gazdánál. Eltűr mindent, csak legyen egy falás kenyere.
El es ment oda, jelentkezett, hogy ő vállalja a szógálatot. Meg es tette a kötelességit minden nap. Főzött, mosott, sepregetett. De kiváltképpen az istállóban erőst szeretett dógozni. Úgy szerette az állatokot, min’ha saját testvérei lettek vóna. Simogatta s beszélgetett hezzik.
Hát egyszer reggel, ahogy feji a tehenyeket, honnat honnat nem a jászoly alól odakúszik egy kígyócska. De tudják-e, olyan szép korona vót a fejin, hogy olyan szép koronát csak a királyoknak láttam. Azt mondja a leánnak:
– Édes leánkám, ha istent üsmersz, adjál nekem egy csepp tejet, me’t imá’ egy hete nem ettem!
Hamar a leán keresett egy tángyérkát s oda a jászoly alá öntött a kígyónak egy kicsi édes tejet. Meg es itta jó szűvvel a kígyó a tejet, s a leán bément, de a gazdájának erről nem szólott egy szót se. Ez minden reggel s este megismétlődött, mikor a leán fejte a tehent, ...kész vót a friss tej, a kígyó jelentkezett a tejétt.
De hallják-e, úgy megszépültek a tehenyek, a bornyúk, az állatok, hogy százszor kövérebbek lettek azóta, hogy a leán adogatott a kígyónak tejet.
A gazda nem győzte dicsérni a leánt es, hogy melyen szépen bánik velik.
De egyszer csak, tudják-e, meglátta véletlenül a gazda, amikor a leán tejet adott a kígyónak. Azt mondja:
– Haszontalan leán, így fecséreled te el a tejemet! Ezétt kevesebb a tej!
Pedig a tehenyek kétszer annyi tejet adtak azóta, amióta a leán a kígyónak adott tejet. S a gazda nem vót megelégedve, me’ erőst fösvén vót. Azt mondja:
– Elpucolj a házamtól! Nem tűrlek meg, te! Lopod az én vagyonomat!
S a leánt kiseprűzte még az udvaráról es.
Szegén leán... potyogtak a könnyei, el vót keseredve. Azt mondja a gazdának: csak azt engedje meg, hogy azt a kígyót magával vihesse.
– Na vigyed azt a rusnya állatot, me’ úgy es utánad hanyítanám!
Vissza es ment a leán, s a jászoly alól kihúzta a kégyót, belitette a kötényibe s vitte magával. S mikor kiért a falu végire, egyszer csak a kégyó megszólalt.
– Nezd csak, ezt a koronát vedd le a fejemről s engemet engedjél szabadon! − mondja. S ez a korona neked meghozza a szerencsét.
...úgy es lett. A leán levette a kégyó fejiről a koronát s a kégyó csak kiugrott a kötényéből s úgy eltűnt, min’ha ott se lett vóna.
A leán fogja a koronát, menyen..., de alig ment egy jó hanyításnyira, jő vele szemben a bírónak a fia. Azt mondja:
– Hát te métt sírsz elyen korán reggel?
A leán elpanaszkodta, hogy ő hogy járt, hogy melyen hűségesen szógálta a gazdáját, s őt mi miatt kergette el. Azt mondja a legén:
– Ne búsuljál, hallottam a híredet, hogy melyen ügyes vagy, takarékos, s eppe’ házasodni akarok, s téged akarlak feleségül venni. Megrettent a leán...
– Hát elyen nagy gazda... − én melyen szegén vagyok!
De arra gondolt, hogy ezt biztos a kégyó akarta így. Feleségül es vette a leánt a bíró fia, s azóta ott lakott a bírónál a leán. A saját marháit, tehenjeit gondozta. Az’kot fejte. S neki vótak akkor szógái, szógálói. Nem kellett ő menjen senkinek se...
Hát egyszer ahogy kimenyen az istállóba s látja, hogy ki van ott a jászoly alatt. Az a kégyócska, amely’k rajta segített, amely’ket ő etetett. Amely’k a koronát adta. Azt mondja:
– Na most − azt mondja, édes leányom! Megsegítettelek, jól fér’hez mentél. Neked vannak saját állataid. Most add vissza a koronámot!
S a leán visszatette a fejire a koronát s a kígyó eltűnt onnat, s a leán boldogan élt,... még ma es él, ha meg nem hót.
Itt a vége, fuss el véle.
