Kovács Zsuzsa Drölma textília kiállításának megnyitó beszéde
Az írásban szereplő képi illusztrációk szerzői jogi védelem alatt állnak
© Kovács Zsuzsanna, 2011
Több szempontból is különleges kiállítást láthatunk a mai naptól az N&n galériában. A textilkészítés és -használat történelem előtti időkre nyúlik vissza: a mai Grúzia területén harminchatezer éves festett szövetanyag-maradványokat is találtak. Közvetett bizonyítékok alapján a legújabb tudományos elemzések száz-ötszázezer év közöttire teszik az emberi ruhahasználat korát, de egyes feltételezések szerint ez akár hatszázötvenezer év is lehet. Régészeti leletek igazolják, hogy az emberiség legalább időszámításunk előtt tizenötezer évvel már varrótűket használt, s több mint huszonhétezer évvel ezelőtt ismert volt a szövés. Az új kőkorszakban már a föld számos pontján – így Egyiptomban, Afrikában, Indiában, Kínában, a Közel-Keleten, Anatóliában, Japánban – fellelhetők a fejlett textilművesség nyomai.
Mivel a textíliák ősidők óta a mindennapi élet alapvető kellékei, melyet egészen a 18. századig kézműves technológiákkal állítottak elő, a készítésük során elterjedt díszítési módszerek – a festés, batikolás, gobelin- és szőnyegszövés, hímzés, horgolás, csipkekészítés sít. – a népművészet elveit követték. A népművészet spontán kibontakozó, majd az egyes helyi kultúrákban hagyománnyá sűrűsödő formavilága pedig nemcsak dekoratív funkcióval bírt, hanem értelmezte és a közvetlen használati értéken túlmutató jelentésekkel ruházta fel az ember hétköznapi környezetét és eszközeit. Azokban a korokban, amelyekben a világ szakrális eredete és az életet átható magasabb erők képezték a létszemlélet alapjait, a képzőművészeti motívumok is a spirituális értelmet közvetítették: ezek voltak az anyagi világ látszata mögötti mélyebb valóság látható jelei.
A textilipar kialakulásával és a gépi gyártás kizárólagossá válásával a textilművészet háttérbe szorult, hiszen a kézműves módszerekkel előállított kelmék és ruhaanyagok a mindennapi használatban nem versenyezhettek az olcsó tömegtermékekkel; miközben az individuális művészeti alkotások terén a képzőművészet és szobrászat figuratív vagy konceptuális kifejezési lehetőségei jobban megfeleltek a kor strukturálódó társadalmának és tudatállapotának. A textíliák formavilága a technikai lehetőségek folytán inkább a nonfiguratív, elemi geometriai vagy számmisztikai szimbólumok alkalmazásának kedvez. A külvilág felszíni, strukturált érzéki környezetének ábrázolásánál ez hátrányt jelent, a tudat legarchaikusabb, fogalmon túli rétegei viszont természetes módon nyilatkoznak meg a színek, számok és elemi formák nyelvén.
A textilkészítés mestersége és a szövet mint anyag már önmagában, a díszítő motívumoktól eltekintve is mély értelmet hordoz. A ruha, lepel, szőnyeg, függöny vagy takaró egyszerre elrejti és megmutatja a mögé rejtett meztelen valóságot. A formák szövedéke egyfelől a homály fátylait borítja a májá teremtő varázslatába feledkezett öntudatra, másfelől viszont a szövet megmunkálásában láthatóvá váló szépség és számos szimbolikus jelentés, a nyers anyagot kultúrává formáló és értelemmel megtöltő szellem lesz az érzékiből isteni természetére eszmélő öntudat hordozója. A szövet e két oldala az Indiában Saktinak nevezett női istenerő ellentétes és egymásba fűződő két funkcióját, a teremtést és az eszmélést tükrözi, melyek mindegyikét az Istennő alaptermészete, a szépség és a gyönyör hatja át.
Ugyanígy rejti el a valóság természetét, s lebbenti fel róla a fátylat másfelől a világ dolgait jelentéssel felruházó, eredetében szintén szakrális nyelv – a teremtő Ige, melyet Indiában ugyancsak az Anyaistennő manifesztációjának tartanak. A „szövettel” (= textil) etimológiailag rokon „szöveg” nemcsak a magyar nyelvben származik – latin mintára – a „sző” igéből (textus = szöveg, texere = szőni), de az India csodálatos szellemi hagyományainak tetőpontját képviselő „tantra” is egyszerre jelenti az érzéki világ szövetét és az annak rejtett értelmét felfedő kinyilatkoztatást, mely kulcsot ad erői átlényegítéséhez.
A tantra a magasabb természetről szóló tudás fonalát fűzi be az anyag szövetébe, ezáltal színezve és strukturálva értelmessé és emberivé a világot. De szövethez hasonlóan formálódik az egyén és a kollektívum története is, mely az egyes jelenségek időben lefutó, sokszínű, ám véges szálaiból sorsfonalakat sodor, hogy ezeket egymásba hurkolva és csomózva megszője belőlük a világ térben és időben végtelen szövetét.
A textilműves mestersége szakrális eredetét tekintve a sors fonalát a világ szövetébe ágyazó antik istennők tevékenységét utánozza, melynek szépségét és fonákját Tóth Árpád énekli meg egy szonettjében:
HÍMZÉS
Szólongatom olykor magam: be szépek
A föld csudái, látod, bús nomád?
Miért hát mindig bánat a komád,
És sóhajszéllel bélelt halk beszéded?
Ne bánd, hogy csalfa csillogás az élet,
S hogy gyenge szálát zord párkák fonák,
Bár színe alján ott a torz fonák,
Nézd édes rajzát: száz szent semmiséget:
Szerelmek lágy kárminját, vágyak bús aranyfüstjét
S a remény reszkető, vékony s könnyes ezüstjét,
Nézd: áldott hímzés, halk pompával omló –
Kár volna vad kezekkel összetépned,
Hisz lassan úgyis elkopik az élet,
S jaj, csattan a párkák kezén az olló!
Kovács Zsuzsanna Drölma alkotásai a textilművészet legősibb, nonfiguratív elemi szimbólumaihoz térnek vissza, melyekben közvetlenül folynak át életünkbe a magasabb valóságok kollektív tudattalanban őrzött, fogalmakon túli ősképei. Művei egyetlen időbe vetett, aktuális divatokat vagy stílusokat követő történeti iskolához sem kötődnek. Bennük mégis egy érett, a mesterségéhez szükséges technikai készségeket is hiánytalanul birtokló alkotó lép elénk, akinek munkáit tudós grémium helyett a földi mértéket felülmúló, páratlan szépség és harmónia hitelesíti. Tűjét a teremtő látomásban megnyilatkozó intuíció vezeti biztos kézzel, hogy formába foglalja a lélek magasságait és sötét bugyrait egyaránt bejárt művész hol felemelő, hol megrendítő élményeit.
A művész barátjaként évek óta kísérem csodálattal Kovács Zsuzsa őseredeti, az élet minden területén megmutatkozó kreativitását és tehetségét. Ezért különösen nagy örömömre szolgál most megnyitni ezt a kiállítást. Bízom benne, hogy ezek az alkotások, a művész tudata mélyén felfakadó ősi forrás láthatóvá vált jelei, sokak számára nyitnak majd utat a lélek gyógyulása és a teljessé válás felé, megmutatva és visszahozva életünkbe a szabadság teremtő játékát, az elvesztett szépséget, az Isten női felét.
2011 március 11-én
Kovács Zsuzsanna Drölma honlapja: https://sites.google.com/site/kovacszsuzsadrolma/
