Ene’l-Hakk – én vagyok a valóság

desertrose

Robert Elliott - Dark Whirpool
Photo credit: Robert Elliott - Dark Whirpool, https://www.freeimages.com/photo/dark-whirpool-1173428

Azt hiszem, sejtem, miért forog minden az univerzumban… A bolygók, a csillagok, az atomokban a részecskék is, mint őrült kis turbókamikázék. Mert a végtelen nem tud arrébb menni. Nem tud kimozdulni. Minden belül történik.

A végtelen mozdulatlan. Nincs fent és lent, előre és hátra, nincsenek irányok, nincs haladás – mert végtelen. Így a mindenségben minden helyváltoztatás látszólagos. Az egyetlen lehetségesnek látszó mozgás a forgás, a perdület. Vannak vonzó és taszító erők, létezik gravitáció. Ezért tűnik úgy, hogy van más mozgás is. De valójában csak forgás van, mert bármely pontról indulunk is, bármily végtelen utat teszünk is meg, valahogy mindig visszaérkezünk a kiindulóponthoz. Miért? Mert minden önmaga(d) körül forog.

Ha a középpontban nyugszunk, megtapasztaljuk a mozdulatlanságot. Itt szélcsend van: valami örök, mély elpusztíthatatlanságot érzünk – a szilárdabbnál is szilárdabb, mindennél keményebb tartóerőt, ami különös módon üres és lényegtelen, mintha nem is lenne, s mégis ez tart mindent. Csupán a képek és gondolatok mozognak körbe-körbe, mint valami ősi árnyszínházban, s mi szemléljük őket.

Ha kiperdülünk a középpontból és beszippant minket valamelyik árnykép: ez az énképzet, aki látszólag halad, pedig ez is csak forog körbe-körbe, vég nélkül és szüntelenül. Középről mindez látható: ott nincs kibillenés, nincs mozdulat, a középpontban a Nap pozícióját vesszük fel. Tiszta fényt árasztunk – ez vetíti ki s teszi láthatóvá az árnyképeket, amelyek szivárványszínűek, mint amikor a prizmán áthaladó fény megtörik. A mozdulatlan mozgató bennünk nyugszik és időtlen, örök.

Mit lát a középpont? A lét táncát, a tudat fénye által megvilágítva. Az üresség táncol, körbe-körbe. A végtelen szíve pedig újra és újra dobban – a tánc így örökké tart, mert ahol a tér határtalan, ott az idő is végtelen. A mindenség szíve kelti a táncot. Minden dobbanásnál megjelennek a képek, s minden diasztolénál eltűnnek. Állóképek. Minden dobbanásnál újra és újra az egész mindenség jelenik meg. Mindaddig, amíg nem vagyunk tökéletesen a végtelen szívének legközepében, e képeket mozgóképnek látjuk. Az illúzió megszületett.

Hol a kijárat? A két dobbanás között. De vigyázz! Végtelenül gyors ez a szívdobogás. Végtelenül fel kell gyorsulnod ahhoz, hogy átjuthass a sárkány szemén. A végtelenül gyors a végtelenül mozdulatlan. Ez a minden egyszerre. A kijárat mindenütt jelen van. A végtelenül gyors és a végtelenül mozdulatlan: a csend. A belső csend megállítja a világot.