Vörösborban párolt pikáns lilakáposzta szelíd­gesztenyével

Stella Parage

Lilakáposzta szelídgesztenyével

Főképpen téli csemege, akár karácsonyi fogásnak is kitűnő, de készíthetjük bármikor, ha ünneppé szeretnénk varázsolni a hétköznapokat.

Ha nincs időnk hosszan bíbelődni a szelídgesztenye előkészítésével, készen, tasakban is lehet kapni, így lényegesen lerövidíthető az idő, amíg asztalunkra kerül ez az ínycsiklandó különlegesség. Hagyományosan vajjal és tejjel készített krumplipüré illik hozzá, de köretként is tálalhatjuk sültekhez.

Hozzávalók

1 kg lilakáposzta  
25 dkg sült vagy főtt szelídgesztenye (héj nélkül)
1 nagy fej hagyma vagy lilahagyma
1,5 dl száraz vörösbor
3 evőkanál barnacukor
5 dkg vaj
1 evőkanál balzsamecet

őrölt feketebors ízlés szerint
fél teáskanál őrölt kömény
fél teáskanál római kömény
fél teáskanál őrölt szegfűbors
1/4 teáskanál fahéj

Elkészítés

A lilakáposztát megtisztítjuk, megmossuk, és kisebb csíkokra vágjuk. Egy nagy lábasban karamellizáljuk a cukrot, majd hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és a káposztát, és alaposan összekeverjük. Ráöntjük a balzsamecetet, hozzáadjuk a fűszereket és a vajat, majd a borral felöntve, fedő alatt puhára pároljuk. Ha elkészült, zsírjára sütjük, és beleforgatjuk a feldarabolt főtt gesztenyét, mely szinte elolvad majd a szánkban.

JÓ ÉTVÁGYAT!