Spirituális

Hamvas Béla és a jóga Új!

Hamvas Béla egy magasabb valóság és nemesebb emberi természet látomását mutatta fel egy szakadék felé rohanó, elvakult korban, majd a szellemi elsivárosodás időszakában. Új nyelvet teremtett, hogy a 20. század számára hozzáférhetővé tegye az emberiség ősi hagyományainak közös magvát. Spirituális gondolkodását meghatározó módon befolyásolta az indiai védikus bölcselet, mely megértésének vázát képezte. E bölcselet egyik kései, de gyökereit tekintve a történelem előtti időkbe visszanyúló termése a jóga filozófiai és gyakorlati rendszere. Videófevétel Pressing Lajos 2017. október 20-i előadásáról, melyben áttekinti Hamvas jógával kapcsolatos legfontosabb értekezéseit.

  tovább

A Nap keresztény és buddhista szemlélete

Pressing Lajos (buddhista tanító, pszichológus) és Béres Tamás (egyetemi tanár, Evangélikus Hittudományi Egyetem) 2017 júniusában nyilvános előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián, a "Sokoldalú Nap" című rendezvénysorozat keretében. Az előadások témája a Napszimbolika a buddhista tantrákban, illetve A Nap szerepe keresztény tanításokban.  Az MTA Könyvtára most közzétette az előadások video-felvételét...

  tovább

Tibeti misztériumok Új!

Hamvas Béla egyik legérdekesebb, keleti vallásokkal foglalkozó kötete az 1944-ben megjelent Tibeti misztériumok. Lílávadzsra Pressing Lajos 2017 februárjában, a Hamvas Béla Alapítvány szervezésében tartott előadásának videfelvétele. Az előadás vizsgálat alá veszi a kötetben szereplő "misztériumokat", s feltárja ezek jelentését a buddhizmusra vonatkozó mai ismereteink fényében.

  tovább

A fölébredés gyémántvillám-jogara Új!

Szerző: 
Gyémánt Emese

A vadzsra – e rejtélyes és különös hangzású szó – a mindenség és a teljesség szimbóluma, de éppígy jelképezi bármely létező legapróbb elemét, kvantumját. Mikrokozmosz és makrokozmosz szétválaszthatatlan egységét nyilatkoztatja ki. Egyaránt magában foglalja a teremtő erőt, létezést és megvilágosodást, tükrözi és megjeleníti a tudat összes állapotát. A vadzsra egyszerre rejtjeles Dharma-könyvtár és nélkülözhetetlen rituális kellék. Részleteiben is mérhetetlenül gazdag, jelentésrétegeinek sora szinte végtelen. Miközben csodálatraméltó és gyönyörű tárgy, minden anyagi jellege ellenére kívül áll a hétköznapi tapasztalatok világán. De mi is a vadzsra? Mit jelképez, hogyan értelmezhető? Erről szól ez az írás.

  tovább

Az indiai tantra világképe

Szerző: 
Lílávadzsra Pressing Lajos

A tantra éppoly gazdag és sokszínű, s éppannyira ellentmondásos és paradox, mint maga az ember és világa. Miközben magán viseli a sötét kor szellemi dekadenciájának számos tünetét, az indiai vallási és filozófiai hagyományok egyedülálló szintézisét hozta létre. Új inspirációt adott a vallásgyakorlás és a szellemi útkeresés számára, új értelemmel töltötte meg a rítust, különleges és nagy hatékonyságú jógatechnikák sokaságát fejlesztette ki. Megtermékenyítette a kultúrát és a művészeteket, s befolyásának köszönhető Indiában a világi tudományok középkori fellendülése. Áthidalta a spirituális törekvések és a világi élet között húzódó szakadékot, a szellem és az érzékek kettősségét egy újonnan felismert egységben oldva fel... Az írás átfogó képet ad az indiai és a buddhista tantra varázslatos világáról.

  tovább

Halandó lét, halhatatlan élet Új!

Szerző: 
Lílávadzsra Pressing Lajos

A halállal kapcsolatos legnagyobb ellentmondás, hogy miközben természetes és elkerülhetetlen, mégis valamiféle rendellenességnek érezzük. A mulandóság ténye és a halhatatlanság reménye között feszülő ellentmondás életünk egyik legnagyobb szenvedése és szorongásforrása. A változás azonban nemcsak a halálnak, hanem az életnek is legfontosabb ismérve. Abban, hogy az elmúlást halálként érzékeljük, saját tudatállapotunk és viszonyulásunk jut kifejezésre. Az írás a buddhista tanok alapján világítja meg a haláltudat kialakulásának okait és következményeit.

  tovább

A szeretet a megismerés egy módja

A Buddhista Misszió által rendezett Maitréja ünnepen, 2016. december 18-án elhangzott ünnepi beszéd hangfelvétele (29' 28"). A beszéd központi gondolata: A maitrí, az egyetemes és feltétel nélküli szeretet nem valamiféle érzelem vagy jószándékú cselekvés, hanem a megismerés sajátos módja. Maitréja Buddha felidézése mellett az előadó röviden ismerteti a szeretetben való látás kibontakoztatásának négy fokát – a külső, belső, titkos és végső szinteket.

  tovább

Imádok ebben az izgalmas korban élni...

Szerző: 
Hodor Enikő

Tudjuk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással? Miben segíthet a mesék világa emberré válásunk folyamatában? Milyen viszonyban vannak a XXI. század női saját spirituális gyökereikkel? Hová tart a világ? Ezekről a témakörökről beszélgetett Dr. Pressing Lajossal sepsiszentgyörgyi látogatása alkalmából a székelyföldi Morfondír online hetilap újságírója.

  tovább

Buddhizmus és magyarság - interjú Dr. Pressing Lajossal

Szerző: 
Várszegi Zsolt

A Kineziológia Magazin 39. számában megjelent interjúban Lílávadzsra Pressing Lajos olyan kérdésekkel foglalkozik, mint pl. a halál utáni köztes lét és az újraszületés természete a buddhista tanításban; milyen célt szolgálnak a buddhista mandalák; a magyarság és a buddhizmus között lehetséges történeti és kulturális kapcsolatok. A kérdésekre válaszolva szót ejt még jelenlegi munkáiról és jövőbeli terveiről.

  tovább

Buddhizmus és kereszténység - interjú Dr. Pressing Lajossal Új!

Szerző: 
Várszegi Zsolt

A Kineziológia Magazin 38. számában megjelent interjúban Lílávadzsra Pressing Lajos a kereszténység és a buddhizmus kapcsolatát vizsgálja. Bár a két nagy szellemi hagyomány közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, lényegi mondanivalójukat tekintve mélyebb rokonságot mutatnak, mint amit az egyházak igen eltérő történeti fejlődése alapján felszínesen gondolnánk. Ez a rokonság nemcsak az etika hasonlóságában mutatkozik meg, hanem a szellemi attitűdben is, amely a teremtéssel szemben a földi nyomorúságból való felszabadulás, az üdv lehetőségét helyezi előtérbe...

  tovább

Oldalak

Feliratkozás  csatornájára